A bocsánatkérés nem kegy, hanem elvárás

A felnőttek világában a bocsánatkérés olyan, mint az ördög villája. Valahogy mindenki irtózik tőle. Általános felfogás, hogy a bocsánatkérés gyengeségre, megalkuvásra utal, épp ezért, különösen a férfiak többsége kerüli ezt a konfliktusrendező módot. 
Az együttélések során elkerülhetetlen, hogy ne kövessünk el olyan dolgokat, amivel a másikat megbántjuk, neki szorongást, esetleg haragot okozunk. A legtöbben az ilyen helyzetet „az idő úgyis megoldja” módon kezelik. A leg­gyakoribb kezelési mód a másik megbántásakor, hogy megpróbáljuk a figyelmet egy másik dologra fókuszálni, a kínos helyzetről elterelni. Csakhogy a megbántott ezzel nem kap feloldozást, hurcolja a keserűséget, ami minden mondatában, mozdulatában benne lehet. Így válnak a felnőttek gyakran tüskés, megkeseredett emberekké, ugyanis rengeteg megbántást hurcolnak, amit soha nem volt módjuk megnyugtatóan lezárni. Ez mételyezhet meg barátságokat, munkatársi, rokoni, házastársi kapcsolatokat, szülő-gyerek viszonyt egyaránt.
Az emberi kapcsolatok rendezésének gyakran csak egyetlen módja van, az pedig az őszinte bocsánatkérés. Ennek feltétele, hogy a vétő, a hibázó kellő önkritikával rendelkezzen, és a belátás után képessé váljon arra, hogy a félrecsúszott viszonyt a sértett féllel rendezze annak érde­kében, hogy az egyensúly ismét helyre álljon. 
Ahhoz, hogy egy kisgyermek majd felnőttként megfelelően kezelje a kapcsolati problémáit, ismernie kell ezt a módszert a dolgok rendezéséhez. Amikor tehát egy gyermektől bocsánatkérést várunk el, nem büntetjük – ahogy igyekeznek ezt egyes szakemberek beállítani –, hanem a kapcsolatrendezés egy nagyon fontos és hatásos módját tanítjuk meg neki. Természetesen nem arról van szó, hogy „azonnal kérj bocsá­natot” felszólítással a sértett elé cibáljuk, és megalázkodásra kényszerítjük. Gyakran időt kell hagyni a történések után ahhoz, hogy a vétő átgondolhassa, beláthassa a hibáját, és erőt gyűjtsön ahhoz, hogy a másik elé álljon. Ezért a gyerekeket se sürgessük, a „jobb későn, mint soha” mondás itt is érvényes. Természetesen ez nem heteket jelent, csupán pár órát vagy napot, ugyanis minél előbb rendezzük a dolgokat, annál kisebb a feszültség és a sérülés.
A gyerekeknek segítenünk kell abban, hogyan kell megoldani egy bocsánatkérő helyzetet. Nagyon személyiségfüggő, ki mit bír kimondani, de az biztos, hogy egy odavetett „bocsánat” szó senkinek nem elegendő. Ha gyermekünk egyelőre csak ennyit képes mondani például az ovis társának, akkor legyünk egy kicsit a segítségére, és fogalmazzuk meg helyette mi a mondatokat, miután ő a bocsánatkérést röviden megtette: „Peti nagyon sajnálja, hogy eltépte a rajzodat, szeretné, ha nem haragudnál rá, és továbbra is barátok maradhatnátok.”
Azért kell a szülői kiegészítés, hogy a gyermek mintát kapjon rá, mit kell egy ilyen kényes helyzetben mondani. 
Gyakran előfordul, hogy mi magunk követünk el olyat, amivel gyermekünket megbántjuk. Mintát kap a bocsánatkérésre, ha mi is ezt tesszük, amikor átgondolatlanul megbántjuk valamivel.
Bocsánatkérésnél lényeges, hogy a két fél szemben álljon egymással, felvegye a szemkontaktus, ha csak egy pillanatra is, a „sajnálom”, „ne haragudj”, „bocsánat” szavak közül valamelyik elhangozzon, és megtörténjen az utalás is arra a dologra, amiért a bocsánatot kérik. Ha ugyanis nem kerül szóba a sértés, harag tárgya, nem lesz tiszta mind a két fél számára, hogy mennyit érzékelt a sérelemből az elkövető. A bocsánatkérés lehetőséget ad a dolgok tisztázására és konfliktusmentes lezárására.
A bocsánatkérés témájához kapcsolódik a bocsánatkérés elfogadása is. Sok felnőtt nem képes arra, hogy mások bocsánatkérését elfogadja, és továbbra is a „harcmezőn” érzi jól magát. A hajlíthatatlanság, a makacs kitartás a haragban nem erény, sőt arra utal, hogy az illető nagyon énközpontú, és ön­ma­gát tévedhetetlennek, kivételesnek és különlegesnek tartja. Ez primitív gondolkodás, hiszen tudjuk, hogy ember hiba nélkül nincs, és értelmetlen dolog sokszor egy életen át hara­gudni apróságok miatt, mikor az emberi kapcsolatainkból sokkal többet profitál­hatnánk. 
Azért, hogy gyermekeink az életben előforduló konfliktusos helyzeteket minél rugalmasabban kezeljék, meg kell ismerniük és tanulniuk a bocsánatkérés mikéntjeit. A fentebb említett szóbeli módszer mellett vannak még utak a másik fél sértett lelkéhez. Ilyen lehet egy kis ajándék, ami lehet egy szép rajz is vagy bármilyen apróság, de akár egy ölelés, egy őszinte „kérlek, ne haragudj rám” mondattal kísérve. 
A gyermekkorban alkalmazott és gyakorolt praktikák felnőttkorban is nagyon hasznosnak bizonyulhatnak, így, az a szülő, aki megtanítja a bocsánatkérésre kisgyermekét, a későbbiekre is útravalót ad.