Már a nagyik sem az igaziak!

A napokban vitába keveredtem egy nagymamával. Aki ismer, tudja, nem szeretek vitatkozni, most mégis próbáltam védeni a saját álláspontomat. 
A nagymamával a beszélgetésünk abból indult, hogy a kb. öt éves unokája teljes erejéből nekirúgta a labdát kívülről a saját vaskapujuknak, amitől az én babakocsiban alvó kis unokám, akivel épp arra sétáltam, nyomban felébredt. Mivel tudtam, hogy a kicsi nagyon álmos, bíztam benne, ha nem rúgja neki a kisfiú újra a labdát a kapunak, akkor visszaalszik és kipiheni magát.
„Megvárnád a rúgással, amíg eltolom a babakocsit?” Kérdeztem a labdája után szaladó kisfiútól. A gyerek nem válaszolt, labdával a kezében értetlenül nézett rám. „Alszik a kisbaba a kocsiban.” - próbáltam magyarázatot adni a kérésemhez.
A nagymama, aki ekkor emelkedett fel a virágágyásból, kiszólt a kerítésen át: „Mindenki nevelje a saját gyerekét!” Pár mondattal elmondtam, miközben a bóbiskoló babát ringattam, hogy nem rászóltam a gyerekre, csupán megkértem, hogy várjon egy kicsit, mielőtt tovább focizik. Kértem, mondja el, mi volt bántó abban, hogy szóltam. Sok érvet nem hozott fel, azt hangsúlyozta, hogy az unokájának joga van a házuk előtt játszani. Egyetértettem vele ebben. Ám ettől a haragja vagy sértettsége nem enyhült, és mikor már mindketten elmondtuk a „magunkét”, kikiáltott a kisfiúnak: „Na, játsszál csak tovább, te itt laksz!” Láttam, az mentheti meg a helyzetet, ha nagyon gyorsan tovább tolom a babakocsit. Ahogy sietve elindultam, ennyit hallottam: „Majd később játszok. Felébred a kisbaba!” Megfordultam és visszaintegettem a kisfiúnak. Nem intett vissza, csak állt. Már a másik utcában jártunk, amikor újra hallottam a kapu dörrenését.

Hazudnék, ha azt állítanám, nem zaklatott fel a történet. Még napokkal később is visszás érzés volt bennem, de rájöttem, a vita nem volt hiába való. Ha a nagymama nem is, talán a kisfiú értette, hogy miről szólt ez a beszélgetés. Sosem fogom megérteni az ehhez hasonló reakciókat. Nem lett volna mindenki számára jobb megoldás, ha azt mondja az unokájának: „Várj egy kicsit, kincsem, hadd aludjon az a kisbaba.”

A fenti eset tipikus példája annak, amikor a gyermeknevelés alapjaiban hibás, hiszen ebben az esetben a normális gondolkodással ellentétben: „Légy tekintettel másokra!” helyett a „Ne törődj senkivel, tedd azt, amit akarsz!” szemlélet uralkodott.
Deákné B. Katalin