Szülői kisokos

Úgy vártalak. De Te nem jöttél el. Szívemben csak az üresség maradt.
A zord folyosón tudtam meg, elmentél. Menthetetlenül és végérvényesen. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Mérhetetlen fájdalmat éreztem. Nem csak lelkileg, fizikailag is. Persze sejtettem, nem is tudom mit vártam. A szívem mélyén még reménykedtem, hátha leszel nekem. Annyira akartam. Még álmodtam is veled. Álmomban Te voltál a tökéletes, a szépség és a báj maga. Akkortól ilyennek képzeltelek mindig. Még most is.
Örömmel vártalak. Számoltam a napokat, heteket.

A napokban egy család után sétáltam, a gyerekek befutkostak a járda melletti fűbe. A kislány végigsimította a térdmagasságú fűszálakat, de egyszer csak ijedten kapta el a kezét. Az anyjához szaladt és pityeregve panaszolta, hogy valami megszúrta az ujját. Ez volt az anyuka reakciója:
„Meg is érdemled! Már százszor szóltam, ne menjetek be a fűbe! Hadd nézzem! Nem vérzik, majd otthon megnézem.”
A kislány lehajtott fejjel bandukolt az anyja és a testvére után, időnként rá-rá nézett a kezére.

Az iskolakezdés kapcsán mindig megszaporodnak azok a szülői levelek, amelyeken átüt a szülői aggodalom, mert a szülő szeretné az „iskolásdit” is jól csinálni.
Különösen az első osztályba lépő csemeték szülei szorongnak, hisz mostantól egy kicsit megméretésre kerül a nevelésük eredménye.
Az iskola világa még az egész fiatal szülők számára is újszerű, így kiigazodni a dolgokban nem egyszerű.
Melyek azok a tudnivalók, amelyek segítenek abban, hogy a gyerekek jól vegyék az első akadályokat?

Szerencsére vannak családok, ahol a gyerek/gyerekek a legnagyobb nyugalomban, szeretetben nőnek. Kívülállóként figyelve a gyerekek magatartását mégis azt látjuk, hogy van a viselkedésükben valami, amit érdemes lenne korrigálni. Az ún. túlszeretett gyerekek viselkedése gyakran mozog azon a határon, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy az már rosszalkodás vagy egyszerűen a gyermeki lét sajátossága. Azok a gyerekek, akik kitüntetett figyelmet kapnak a szüleiktől akár azért, mert kisebb korukban betegesek voltak vagy éppen hosszú évek próbálkozásai után születtek, sajátos viselkedést produkálnak.

Mindig félve használom a szülő-nevelés fogalmát, mert a legtöbb szülő kikérné magának ezt a dolgot. Pedig jómagam is gyakran szembesülök azzal, hogy nem a gyermekkel kellene elsősorban foglalkozni, hanem a szülőt kellene helyre tenni, mert az ő viselkedése az, amin változtatni kellene.
Úgy látom, nem csupán én vagyok így ezzel. A dolog vicces, de roppant elkeserítő. /Deákné B. Katalin/

http://ripost.hu/cikk-egy-magyar-gyerekorvosnak-elege-lett-a-bunko-szulokbol-odacsapott/?source=share

A legtöbb esetben akkor mondjuk egy játékszerre, hogy jó, ha a gyermek sokáig játszik vele. Valóban mutatója lehet egy játékszer értékének az, hogy a gyermek számára mennyire érdekes, milyen tevékenységeket tud végezni vele, mennyire mozgatja meg a fantáziáját stb. A szerepjátékokhoz használt tárgyak, kisautók, babák, pónik, dinoszauruszok ebbe a kategóriába tartoznak. A gyermek szobájában lévő játékokat azonban más módon is rangsorolhatjuk, mégpedig a pedagógiai értékük alapján.

Hároméves kortól a gyerekek egyre jobban megértik a szülői elvárásokat. A belátáson alapuló nevelés az az út, ami békét jelent a családban, könnyű együttélést eredményez. De hogyan lehet elérni, hogy a gyerek olyan dolgokat is belásson, amelyek kedvezőtlenek az számára?
Évtizedek óta megy az útkeresés, milyen trükköket kellene alkalmazni a gyereknevelésben ahhoz, hogy a kis csemeték ne kergessék őrületbe a szüleiket. Hatalmas idegmunka a kisgyerekeket egész nap kezelni, hisz az akaratuk szinte percről percre szembetalálkozik a szülői akarattal:

„Az anyósom folyton azt szajkózza, foglalkozzak többet a gyerekkel. Nem értem mit akar, amikor egész nap a gyerekkel vagyok, másról sem szól az életem, mint etetem, itatom, pakolok utána, sétáltatom, fürdetem. Már kezd nagyon elegem lenni az egészből, ráadásul a gyerek is egész nap nyafog, nyűgösködik.”
Melinda írta e sorokat, aki már nagyon kiborult attól, hogy a környezete, különösen az anyósa elégedetlen a gyermeknevelésével, mert a kétéves Milán egyre több galibát okoz.
Melinda nem érti, mit tudna jobban csinálni, többet tenni, hiszen minden idejét a kisfiával tölti.

Egy rövid visszaesés után ismét kezd erőre kapni a „Semmiből ne csinálj problémát!” gyermeknevelési koncepció. Már eddig is óriási problémákat okozott az, hogy a szülőkkel több neves pszichológus, szakember próbálja elhitetni, hogy a gyerek afféle dudva, ami felnő szellemi törődés nélkül is. Szerintük a lényeg: „Hagyd, hogy gyerek legyen, ne korlátozd, ne nyaggasd, ne akarj tőle semmi olyat, amit ő nem akar!”

A köztudat úgy tartja, a gyerekek legyenek hálásak azért, mert a szüleik felnevelik őket. Én másképp látom. Szerintem a szülők hálásak lehetnek a gyerekeiknek mindazokért az élményekért, a tartalmasabb életért, amit nekik köszönhetnek. 
A gyerekeim felnőttek és én mindennap csodálom őket. Rengeteg élményt, érzést köszönhetek nekik, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szülői kisokos csatornájára