Szülői kisokos

Régóta jelennek meg kiadványok, képeskönyvek, amikben a gyereknek a klasszikus mesék rövidített változatát kínálják a kiadók. E könyvek általában gazdagon illusztráltak, így a képek nagyban növelik az eladhatóságot. Azok a szülők, akik valóban fel is olvassák e meséket és nem csupán nézegetésre kínálják gyermeküknek a könyvet, egész biztosan hiányérzettel mondják: „Itt a vége, fuss el véle!”

A gyakorló szülők többsége tisztában van azzal, mennyire könnyedén zongorázik életük szeme fénye az érzelmeik széles skáláján. Egy huncut mosollyal, egy kedves gesztussal, a frissen szerzett tudományukkal egy pillanat alatt képesek elérni, hogy Anyu és Apu szíve túlcsorduljon a szeretettől. De közel ilyen hatékonyan tudják indukálni a „most kiviszem a kertbe és elásom derékig” érzést is, főleg akkor, ha az ő hullámhegyük épp egybeesik Anyuék hullámvölgyével. Kivételek persze akadnak.

A babaúszás kockázatokkal jár 
Mindig vannak a gyermekek trenizálására születő divatirányzatok. Ilyen többek között a babaúszás, ami valóban nagyon jó szórakozás lehet mamának/papának és babának egy­aránt, ha nem akarják a végletek felé elvinni. Vannak ugyanis olyan foglalkozások, ahol azt próbálgatják, mennyi ideig lehet a babákat a víz alatt tartani. Amerikai gyermekgyógyászok összefüggést véltek felfedezni a babaúszás-tanfolyam résztvevői és az autizmus kialaku­lása között. 

Sok családban még a tízéves gyermeket is az anyuka fürdeti, ő mossa a haját, vágja a körmét stb. Az önállósodás a fej­lődés meghatározó irányvonala. Már a másfél éves gyermek is mindent önállóan szeretne csinálni. A szülők, különösen az anyukák oly ösztönösen végzik a gyermek körüli teendőket, hogy észre sem veszik, hogy elröppennek az évek, és gyermekük önállósodását támogatniuk kellene. Persze gyakran gyorsabb és biztonságosabb egy gyereket végigcsutakolni, mintha mellette állva sorolnánk, épp melyik testrészét kellene tisztává varázsolnia.

Aki dolgozik, folyton rohan. A gyerekek nem hálásak a szüleik életviteléért. Az „azért dolgozunk, hogy nektek meg tudjunk adni mindent, amit szeretnétek”, számukra üres szólamok. Gyakran hisztivel, elégedetlenkedéssel, rosszalkodással tiltakoznak a szüleik életmódja ellen. Durcásak, nyafogósak, szomorúak vagy épp szertelenek, ha már elegük van abból, hogy folyton sürgetik vagy éppen lerázzák őket. Nehéz felismerni egy adott helyzetben, hogy mi rejtőzik a gyermek viselkedésének hátterében.

A téli szünet utáni első foglalkozások mindig kicsit kötetlenebbek. Ilyenkor mindenki elmeséli, hogy mit is csinált az ünnepek alatt, hogyan telt a karácsony, s a legfontosabbat: milyen ajándékot kapott. Én pedig árgus szemekkel – és főleg fülekkel – figyelem őket: lesem, hogy spontán beszédükben hogyan alkalmazzák a kijavított hangokat, van-e esetleg olyan, ami magától megjavult. Minden évben így van ez. Ahogy hallgatom a gyerekek beszámolóit, feltűnik, milyen gyakran használnak töltelékszavakat: „izé, hogy is hívják, hogy is mondjam…” 

Jól tudjuk, hogy a gyerekek fejlesztésében a kommunikáció egy nagyon hatékony lehetőség. Beszéddel adunk át információt, adunk utasításokat és útmutatásokat, szavakkal nevelünk, és az érzéseinket ezen a csatornán is ki tudjuk fejezni.
Temperamentumunk szerint nagyon sok­félék vagyunk. Egyesek halk szavúak, keveset beszélnek, tömören, de kifejezően kommunikálnak. Ők általában visszafogottabb típusok más megnyilvánulásaikban is. De vannak, akik harsányak, beszédesek, minden közlendőjüket alaposan körülírják. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szülői kisokos csatornájára