Szülői kisokos

A mai kor embere számtalan vonatkozásban dicsekedhet az előrelépéssel. Van azonban egy olyan terület, ahol a régi korok emberei egész biztos, hogy megelőztek bennünket. Ez pedig az emberi kapcsolatok ápolásának, az egymáshoz való viszonyulásnak a kérdése. Manapság talán még falun akadnak olyan közösségek, ahol az emberek fontosnak tartják egymás segítését, s nem uralkodik el az irigység, a rivalizálás.

Manapság már alig döbbenünk meg a híreken, amik lopásról, csalásról, megvesztegetésről szólnak. Akkor kapjuk csak fel a fejünket, ha rendőrségi vezetőről, adóellenőrről, neves orvosról vagy éppen egy tanárról derül ki valamilyen vétség. Az, hogy a „köznép” miféle tetteket hajt végre, amelyek elítélendők, már egyáltalán nem hír értékűek. Sőt, előfordulhat, hogy egyesek csalásairól, lopásáról úgy vélekedünk: ”Bolond lett volna, ha nem használja ki az adódó lehetőséget.” Felmentünk embereket olyan dolgok alól, amelyek nagyon nem helyén valók.

Egyre inkább kirajzolódni látszik, hogy összefüggés fedezhető fel a kisgyermekkori önálló játékra való képtelenség és a figyelemzavar között. Figyelemzavarról akkor beszélünk, ha a gyermek képtelen egy bizonyos dologra hosszabb ideig (annak elvégzéséig) koncentrálni, illetve figyelme könnyen elterelhető.
A probléma az iskolában csúcsosodik ki, ahol a figyelemzavar már másokat is súlyosan érint. Az ilyen gyerek amellett, hogy sok energiát igényel, sorozatos dorgálásban részesül.

Általános tapasztalatom, hogy a szülők nem ismerik kellőképpen a gyerekeiket. Sokan indokolatlanul elfogultak, és ebből fakadóan annyira elnézőek a gyerekükkel, hogy azzal okoznak kárt neki. Ha a szülő nem fegyelmez, nem szabályoz megfelelően, megteszi helyette az óvoda, az iskola, majd később a társadalom. Az ilyen gyerekek állnak folyton hadba valakivel, pedig valójában önmagukkal nincsenek kibékülve, és ezt vetítik ki másokra. A homályos szemüvegen át néző szülő rosszul reagál a gyerek vétségeire, és nem segíti őt abban, hogy másképp viselkedjen.

Biztos vagyok vagyok benne, hogy egyes reklámokban a gyerekek viselkedése nem csupán számomra irritáló. A termék megnevezése nélkül is, aki tévét néz, felismeri azt a reklámot, ahol az anyuka a lakásban úgy találja meg a gyerekeket, hogy a maszatos tenyérnyomokat követi. A csokifagyival összekent falak és ágynemű láttán aztán az anya csupán elmosolyodik: nincs semmi baj, hiszen jó mosóporral bármit ki lehet mosni. Mit üzen a napjában tucatszor levetített reklám? Azt, hogy ne tegyél szóvá a gyereknek olyan „bagatell” dolgot, hogy összevissza keni a lakást csokival vagy más egyébbel.

Egyre több szülő fordul hozzám azzal a problémával, hogy az óvónő vagy a tanítónő panaszkodik gyermeke figyelmére, magatartására. A szülők kétségbeesetten keresik a megoldást, hogyan lehetne a kis renitenst megfegyelmezni, a figyelmét hosszabb időre lekötni, a koncentráló képességét növelni. A körülmények felderítését soha nem a gyermeknél folytatom. A kérdéseim zöme az anya általános közérzetére, az apára, a házasságuk minőségére vonatkozik.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szülői kisokos csatornájára