Szülői kisokos

Bármennyire kényes is ez a téma, muszáj beszélni róla. Óvónők, pedagógusok számta­lan példát tudnának említeni, de szülőként is bizonyára sokan tapasztalták, hogy vannak gyerekek, akik mosdatlanul, elhanyagoltan, nem egyszer büdösen érkeznek az óvodába, iskolába. Vajon jogos-e, ha ilyenkor a pedagógus jelzi ezt akár a szülő, akár a gyermek felé? Nem hangoztatott, de elvárt dolog, hogy a közösségben élő gyerekek tisztán, rendezet­ten vegyenek részt a közösségi életben. Ez alapfeltétele annak, hogy társai elfogadják. De mit lehet tenni, ha ez mégsem így van? 

A gyereknevelés szempontjából biológiai követelmény, hogy a gyerek legalább egy gondozóhoz kötődjön. A kapcsolat minősége jelentősen befolyásolja a gyerek lelki és szociális fejlődését: a kötődési tapasztalatok meghatározzák a gyerek viselkedését, valamint a belső képet, melyet a gyerek magáról alkot, és azt a képet, amelyet magában másokról kialakít. Minél erősebb a kötődés, és minél pozitívabbak a hozzá kapcsolódó interakciós élmények, annál természetesebb a gyerek fejlődése és viselkedése.

Négy különböző kötődéstípust különböztetünk meg a gondozóknál.

Mindenki nagyon jól tudja, ha a szülők veszekednek, az a gyerekeknek sem jó. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy ennek pontosan mi is az oka, és milyen mértékben hat a gyerekekre. 

Gyermekeink ösztönösen tudják, hogy belőlünk lettek – félig anyából, félig apából. Mikor egyik szülő a másikat kritizálja, akkor a kicsi úgy érzi, mintha egyik fele keresne hibát a másik felében. Az énjei közötti belső harc következtében az önértékelése is meginog. 

Nem csak akkor lehet és kell megdicsérni gyermekünket, ha valami igazán nagyot visz véghez, hiszen nem mindennap van lehetősége. Ha kellőképpen motiválni akarjuk gyermekeinket, és azt szeretnénk, hogy kihozzák magukból a legjobbat, és ettől sikeresnek és boldognak érezhessék magukat, akkor a legapróbb dicséretreméltó dolgokat is ki kell emelnünk a viselkedésükben. A legparányibb előrelépést, fejlődést is vegyük észre, és hangsúlyozzuk ki még akkor is, ha egyébként magunkban sokkal többet várunk tőlük.

Bizonyára senkinek nem kell számadatokkal alátámasztani azt a tényt, hogy napjainkban a depresszió milyen gyakori betegség. A magas mércék, a rohanás, a kevés szabadidő miatt idegesnek és kiégettnek érezzük magunkat. Emiatt a legnagyobb veszteség a gyermekeket éri, hiszen ők ebben az életstílusban nőnek fel, és egy idő után ők is idegessé, durcássá, elutasítóvá válnak. Pedig mennyivel jobb lenne, ha gyermekünk nem gubbasztva morogna, hanem mosolyogna, hangosan kacagna, és ez jobb hangulatúvá tenné a mi hétköznapjainkat is.
A felnőttek többsége imádja a rendet. Vannak azonban családok, ahol jóval engedékenyebb rendszabályok uralkodnak. Régen a rend a legfontosabb nevelési célok közé tartozott, miközben a mai szülők sokkal fontosabbnak tartják az önállóságot és a kreativitást. De hogy valójában mi a rend és milyen mértékben van rá szükség, azt minden családnak magának kell eldöntenie.
Sok iskolában szokás, hogy a gyerekek egymás nevét kihúzva karácsony előtt megajándékozzák egymást. Akinek volt része ebben és látta, miként viselkednek ilyen helyzetben a nagyobbak, megtapasztalta, hogy bizony nehezükre esik mind az ajándék kiválasztása, mind az átadása. Látszik, hogy nincs meg az erre az eseményre vonatkozó forgatókönyvük, és kínos számukra az egész helyzet annak ellenére, hogy várják az ajándékozás pillanatát.

A gyerekek szeretik a furcsa szavakat és a vidám szójátékokat. Nem tudják megunni a badar történeteket és újra és újra szeretnék őket hallani. Jöjjön most néhány tréfás mese, amely biztosan kacagásra készteti a gyermeket, sőt akár a szülőt is. 

A badar történetek arra ösztönzik a gyereket, hogy figyelmesen hallgassanak. Vajon most minden badarság volt, amit a mama mesélt, vagy elképzelhető, hogy tényleg így van? Ezek a történetek fejlesztik a humorérzéket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szülői kisokos csatornájára