Ártatlan hazugságok

Címkék: 

Régen a gyermekeket olyan kisembereknek tekintették, akiket bármi módon manipulálni lehetett. Ez eredményezte, hogy pillanatnyi helyzetek megoldására a szülők gyakran olyan ígéreteket tettek, amit aztán sohasem tartottak be. Még ma is vannak szülők, akik például egy hisztis roham csillapítására olyan dolgot ígérnek a gyermeknek, amiről eleve tudják, hogy nem fogják teljesíteni. Például: „ha most leteszed ezt a kisautót, holnap apa egy nagy dömpert vesz neked”. Esetenként az ilyen ígéretek eredményesek, hisz a kicsik mérlegelik a lehetőségeket, és igyekeznek a maguk számára kedvező vagy kedvezőbb megoldást választani.

A szülők azt remélik, hogy a 2-3 éves gyermek úgyis elfelejti az ígéretet, és nem kéri számon rajtuk. Ez gyakorta elő is fordul, hiszen sem a memóriájuk, sem a kifejezőkészségük nincs még azon a szinten, hogy behajtsák a szülőkön a könnyelműen tett ígéreteket. Úgy tűnik, akkor ezzel a dologgal nincs is különösebb gond. Pedig nagyon is károsak az efféle ártatlannak tűnő becsapások. A gyermek ugyanis elveszíti a szülőbe vetett bizalmát, és lassan kialakul benne, hogy ne engedje félrevezetni magát. Ezért lesznek aztán a hisztis jelenetek egyre felfokozottabban, a gyermek ugyanis megtanulja, hogy most azonnal kell célt érni, mert ha enged, csalódni fog. De még talán ennél is nagyobb veszélyeket rejt az, hogy a gyermek előtt elveszik a szülő szavahihetősége.
Fontos tehát, hogy a gyermek ne érezze becsapottnak magát, mert előbb-utóbb minden helyzetben erőszakossá, akár agresszívvá válik.