A nevelési tanácsadók munkatársai naponta találkoznak gyermekekkel, akik a figyelemzavar tüneteit mutatják. Ezek a gyerekek nyughatatlanok, folyton akarnak valamit, de mihelyt az teljesül, már más tevékenységbe kezdenének, általában sokat beszélnek, viselkedésükben nincsenek tekintettel másokra, hangsúlyozzák önmagukat és elutasítanak minden olyan játékot, amihez hosszabb kitartás, koncentrálás szükséges. E viselkedés maga után vonzza, hogy az ilyen kisgyermek nem képes elmélyülni semmiben, képtelen az alaposabb megfigyelésre, ami értékes, beépülő tudást eredményezne. Így függ össze a figyelemzavar és a gyenge tanulmányi eredmény, ami az esetek többségében megfigyelhető.  Munkám során gyakran találkozom olyan gyermekekkel, akik bár valóban izgágák, kellően érdekes feladatokat némi rábeszéléssel képesek végigcsinálni. Az ő esetükben felmerül a helytelen szokások kialakulása. (A valóban figyelemzavaros gyermek idegrendszeri problémái miatt képtelen a hosszabb koncentrálásra.) Ez azt jelenti, hogy amelyik kisgyermek számára születésétől kezdődően nincsenek olyan helyzetek, amikor valamire figyelnie kellene, egyszerűen kialakítja a csapongó figyelmet. Ha a szülők nem nézegetnek vele képeskönyvet, nem építenek neki, vele, nem teremtődnek olyan helyzeteket, ahol edződhetne a figyelme, az válik természetessé, hogy a gyermek egész nap, akár a forgószél, száguld egyik tevékenységtől a másikig. Az engedékeny szülők is a könnyen váltó figyelem szokását alakítják ki a gyermekben, hiszen nem követelik meg a hosszas koncentrálást, nemegyszer ők igazodnak a gyermek szertelen viselkedéséhez, azt gondolva, az úgy természetes. Súlyos árat fizetnek azok a családok, ahol nem veszik észre időben, hogy a gyermek figyelemzavara viselkedési sajátság. Az iskola, még ha tolerálja is a gyermek viselkedését, a tanulási lemaradás, a gyengébb eredmény törvényszerű.