Furcsa problémával keresett meg két szülő is az utóbbi időszakban. Alig kezdődött el az iskola, a gyerekekkel máris probléma van. Első osztályosok, az ország különböző pontjain laknak, az egyik kisfiú, a másik kislány. Van azonban egy közös dolog, amiben hasonlítanak: az iskolában felhívták a szülők figyelmét arra, hogy a gyerekek valószínűleg figyelemzavarosak. A szülők elkeseredtek, nem értik, mit jelent ez pontosan, ugyanis mindkét gyermek jól teljesít az iskolában. Sok-sok piros pontjuk, okos baglyuk van már. A magatartásukkal van igazából gondja a pedagógusoknak.

Csak az egyik gyermekkel találkoztam személyesen, de a másikról is kiderült, hogy „nagyon jó” óvodába jártak. A szülők elmondása szerint az oviban mindent lehetett, kevés volt a kötöttség és a kötelező dolog, a gyerekek nagyon jól érezték ott magukat, és a pedagógusok részéről semmiféle jelzést nem kaptak arra vonatkozóan, hogy a gyerekek figyelemzavarosak lennének.

A személyes találkozás alkalmával egy tündéri kislány toppant be hozzám. Magabiztosan, határozottan viselkedett, még csak megilletődött sem volt. Számomra hamar kiderült, hogy mi áll az első osztályos tanítók véleményének hátterében. Azzal, hogy viselkedésével folyamatos figyelmet vívott ki magának, hogy állandóan középpontban akart lenni, hogy folyton beleszólt a szülőkkel folytatott beszélgetésünkbe és többször korrigálta, illetve kiegészítette a szülők véleményét, egyértelművé vált a diagnózis. (A kisfiúnál is ugyanez a probléma.) Ezek a gyerekek korlátok és szabályok nélkül éltek az életük első hat évében. Senki nem követelte meg tőlük, hogy odafigyeljenek akár csak arra is, ha valaki beszél, ő csak jelezheti a megszólalási szándékát. A figyelemzavar náluk nem organikus (szervi)eredetű, csupán ezt a viselkedésformát szokták meg.

A látogatás alkalmával kezdeményeztem egy játékot a kislánnyal. Arra kértem, meséljen nekem, milyenek a gyerekek az iskolában. Ezzel nem volt gondja, folyt belőle a szó. Arra kértem, addig meséljen, amíg a nyitott tenyeremet látja, de nyomban hallgasson el, ha ökölbe szorítom a kezem, mintha összecsuknám a száját. Nagyon tetszett neki a játék, követte a szabályt.

Sajnálom ezt a tündéri gyereket, mert olyan dolog miatt kap önmagáról negatív visszajelzéseket, amit a felnőttek megtaníthattak volna neki. Játékos tanácsokkal próbáltam segíteni, hogyan kontrollálja az iskolában a viselkedését. Hogy sikerül-e, nem tudom. Az azonban biztos, hogy ez a gyermek, és a kisfiú sem figyelemzavaros. Még a viselkedészavaros jelzőt sem használnám rájuk. Egyszerűen rosszul szoktatták őket, és új szabályokhoz alkalmazkodniuk nem lesz könnyű.