Az empátiás készség hiánya a gyermeknevelésben okozza a legnagyobb károkat.
A liberális nevelésről napjainkra világossá vált, hogy nemkívánatos személyiségjegyek kialakulását vonta maga után. A most 20-35 éves korosztály, épp, akik a gyermeknevelés kezdeti szakaszában érintettek, sok családban olyan nevelést kaptak, amiben a szülők a gyermekközpontú szemlélet szellemében igyekeztek minél tágabb határokat engedni. A „világ közepeként” felnőtt generáció ezáltal óhatatlanul erős akaratú, magabiztos és kissé egoista lett. Ezek a tulajdonságok szorosan öszefüggnek az empátiás készséggel. Ha mindig az „én” kerül középpontba, mások problémáinak meglátása, azok gondja, nem érinti meg akkora súllyal az egyént.
Az alacsonyabb beleérző képességgel rendelkező szülő számára nehezebb meglátni a gyermek igényeit és teljesíteni azokat. Legyen szó akár az etetésről, öltöztetésről,, fáradtságról, alvásról, az alacsonyabb empátiás készséggel rendelkező szülők kevésbé érzékenyek a gyermek szükségleteire, elvárásaira. Ez azzal jár, hogy a gyermek igényei sérülnek, elégedetlenebb (babaként is sokat sír), később pedig dacosabb, nehezebben kezelhető lesz.
A probléma az, hogy az empátiás készség sok-sok év alatt alakul ki és tudattal nehezen kezelhető, amolyan ösztönös tulajdonságunk. Az elégedetelenkedő gyermek viselkedésére a szülő, aki nehezen értelmezi gyermeke jelzéseit, vagy agresszióval vagy túlzott engedékenységgel válaszol. Mindkét esetben helytelen a szülői reakció. Az agresszivitás a gyermekben negatív viselkedési folyamatokat indít el, az állandó engedékenység pedig a gyermekben is generálhatja az előbbre említett egoista megnyilvánulásokat.

Mi lehetne a megoldás? A gyermeket nevelő szülőnek egyrészt meg kell tanulnia belehelyezni magát a gyermek helyzetébe, és ha az ösztöne kevésbé segíti, tárgyilagos gondolkodással kell elemeznie az adott helyzeteket. Másrészt tisztán kell látnia, hogy saját viselkedésén is változtatnia kell, ha gyermeke folyamatosan elégedetlen és a gyermeknevelés túl nehéznek tűnik a számára.