A gyereknevelés szempontjából biológiai követelmény, hogy a gyerek legalább egy gondozóhoz kötődjön. A kapcsolat minősége jelentősen befolyásolja a gyerek lelki és szociális fejlődését: a kötődési tapasztalatok meghatározzák a gyerek viselkedését, valamint a belső képet, melyet a gyerek magáról alkot, és azt a képet, amelyet magában másokról kialakít. Minél erősebb a kötődés, és minél pozitívabbak a hozzá kapcsolódó interakciós élmények, annál természetesebb a gyerek fejlődése és viselkedése.

Négy különböző kötődéstípust különböztetünk meg a gondozóknál.
1. Biztos kötődés: A gondozónak örömet okoz a gyerekkel való kapcsolat, érzelmileg és fizikailag közvetlen. Érzékenyen figyeli a gyereket, rögtön és a megfelelő módon válaszol a gyerek igényeire. A gyerek kommunikációja a referenciaszeméllyel őszinte és közvetlen. Bizalommal van iránta, biztonságban érzi magát és örömét leli a játékban. 

2. Bizonytalan-elkerülő kötődés: A gondozó visszautasító, nem megszólítható, érzéketlen, és nem válaszol a gyerek igényeire. A gyermeki kommunikáció korlátozott, közönyösnek, ugyanakkor belsőleg zaklatottnak hat. Gyakran dekoncentrált. 

3. Bizonytalan-ambivalens kötődés: A gondozó viselkedése és a gyermeki szükségletekre adott válasza kiszámíthatatlan, eltúlzott. A gondozó igényei dominálnak. A gyerek érzelemnyilvánítása eltúlzott, ingerlékenynek és feszültnek látszik, a gondozó jelenlétében félénk. A gondozótól való elválás után nem játszik.

4. Rendezetlen kötődés: A gondozó megfélemlítő módon bánik a gyerekkel, elhanyagolja vagy bántalmazza, illetve erőszakoskodik vele. A gondozó vélhetően maga is „traumatizált”. A gyerek arcjátéka nehezen értelmezhető, magatartása ellentmondásos, ingerlékenynek és feszültnek látszik, például a tekintete segítséget keres, ezért félrenéz. Az egész viselkedése ellentmondásos, magatartása sokszor sztereotip, vagy „berögzült” mozdulatokat ismétel állandóan.

A kötődés alakulása a típustól és a gyerekkel szemben tanúsított viselkedésünktől függ. Annak érdekében, hogy a kisgyermek kötődése szilárd és erős legyen, sok időt kell áldoznunk rá. A jó kapcsolat nem adódik magától, hanem több fokozaton át alakul ki, és felelős, együtt érző viselkedést igényel: Az első kapcsolat a szemkontaktussal jön létre. A kisgyermek ilyenkor még anyja vagy apja mintáját követi. A nevelő mosolygása a gyerek szemmagasságában hívogató hatású (a kisgyerekek jól reagálnak a kis távolságban levő arcokra). Aztán a többi érzékszerv is kinyílik, és ez megkönnyíti a kapcsolatfelvételt. A kisgyerek odafigyel a nevelő kedves és nyugodt hangjára („Nicsak, a Marci! Jól tetted, hogy eljöttél.”) Apró testi érintés is lehetővé válik. Ez jólesik a gyereknek, növeli a közelebbi kapcsolatfelvétel iránti készséget, és közelebb „lép” a nevelőhöz. Míg azonban felveheti majd az ölébe, ki kell alakulnia egy kezdeti bizalmas kapcsolatnak, amihez időre van szükség.
A megbízhatóan ismétlődő, barátságos interakció, amikor a nevelő időben hamar reagál, illetve válaszol a gyerek igényeire, tovább növeli a bizalmat. A nevelő „tetszik” a gyereknek, és létrejön benne a kívánság: „Olyan akarok lenni, mint te.” Ha a gyerek cselekvését és aktivitását a nevelő együtt érzően figyelemmel kíséri, érdekli, hogy mit csinál, akkor az összetartozás érzése erősödik. Viszont a büntetés, a lebecsülés vagy az elhanyagolás csökkenti az összetartozás érzését. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy a nevelő rokonszenve válsághelyzetekben nem csökken, akkor a kapcsolat elmélyül. Ha a nevelő lehetőséget ad a tanulásra, az önfejlesztésre, és ezzel azt fejezi ki, hogy „szerintem meg tudod csinálni”, akkor a gyerek a kapcsolatban „egyenrangú partnernek” érzi magát.
Ha a nevelő kontaktusa és viselkedése heteken át pozitív marad, akkor a gyerekben az az érzés támad, hogy a gondozónak ez fontos.
A nevelőnek szüksége van a szülők támogatására, hogy valóban jó kapcsolatot tudjon kialakítani a gyerekkel: a kisgyermek „érzékeny antennákkal” rendelkezik, és érzi, ha az anyja vagy az apja nem szívesen és bizalom nélkül viszi magával az intézménybe, és ez árnyékként vetül a nevelővel való kötődés kialakítására. A szülő és a nevelő közti bizalomteljes kapcsolat viszont arra indítja a gyereknek, és ő is bizalommal forduljon az új gondozó felé.
A gyerek biztonságérzete érdekében tehát szükséges, hogy a szülők és az intézmény jól együttműködjenek.

A cikk részlet a Hogyan fejlesszük a 3 évesnél fiatalabb gyermekeket? c. könyvből. A könyvről még több információt talál az alábbi képre kattintva: