Abból mindenkinek csak haszna származhat, ha gyermekünket helyes viselkedésre, õszinteségre, udvariasságra neveljük, továbbá, ha elvárjuk tõle, hogy együttmûködõ, kedves és segítõkész legyen. Ha így teszünk, családi életünk is sokkal nyugodtabb lesz, csemeténk pedig idejében elsajátítja azokat a szociális készségeket, amelyek nélkül lehetetlen barátságot kötni más emberekkel. Ennek eredményeképpen könnyebben be tud majd illeszkedni az iskolába, és úgy általában véve az életbe is.
De felmerül a kérdés, hogy a gyerekek mi alapján tanulják meg, mi is a helyes, illetve a helytelen viselkedés? Nos, számos úton-módon: szüleik pozitív reakcióin keresztül (ha valami olyat csinál, amivel elégedettek vagyunk, akkor megdicsérjük, kedvesebbek vagyunk vele), kikövetkeztetik (abból, ahogy vele, a párunkkal és a barátainkkal viselkedünk), és az otthon elvárt fegyelmen keresztül (mely szabályok betartását és milyen viselkedést követelünk meg tõle).

Hogyan hozhatjuk ki a legjobbat gyermekünkbõl?

A gyerekek velük született ösztöne, hogy örömöt szerezzenek a szüleiknek. Gondoljunk csak bele, hogy újszülött gyermekünk annak ellenére, hogy még milyen aprócska, már próbál visszamosolyogni ránk. Elõször csak utánoz minket, aztán, mikor látja, hogy a próbálkozásai láttán mennyire le vagyunk nyûgözve, azt szûri le, hogy mosolyogni bizony jó dolog. Erre a természetes ösztönre alapozva már a kezdetektõl könnyedén belenevel

hetjük, mely szituációban mi számít helyes viselkedésnek, és ezáltal kihozhatjuk belõle a legjobbat. Mindig dicsérjük meg gyermekünket, ha jól viselkedik, méghozzá azonnal. Kisebb gyerekeknél ez különösen fontos. Ha például a reggelinél szépen kéri el a lekvárt, dicsérjük meg, amiért nem felejtette el a „kérem szépen”-t és a „köszönöm”-öt, ez ugyanis segít neki a tisztánlátásban: így hamar megérti, hogy a viselkedése és a felnõttek reakciói között bizony szoros összefüggés van. Ha elégedettek vagyunk a viselkedésével, juttassuk is kifejezésre – jutalmazzuk meg, vagy épp éreztessük vele, hogy dicséretes magaviseletének köszönhetõen most sokat nõtt a szemünkben, és ennek a gyakorlatban is legyen valami velejárója. Ha példának okáért 

12 éves gyermekünk készségesen felajánlja, hogy majd õ leugrik a boltba tejért, akkor mindenféleképp köszönjük meg, és mondjuk neki, hogy cserébe délután társasozhatunk egyet, vagy esetleg aznap este fennmaradhat megnézni egy filmet. Az apróbb kihágások felett lehetõleg próbáljunk szemet hunyni. 

A gyerekek sokszor szánt szándékkal viselkednek idegesítõen, csak azért, hogy magukra vonják a szüleik figyelmét. Ha folyamatosan csak zsémbeskedünk velük, vagy fegyelmezni próbáljuk õket, azzal nem érünk el semmit: egyrészt gyermekünk egy idõ után oda se figyel az intelmeinkre, másrészt így a családban folyamatosan feszültség uralkodik. Kisebb gyermeknél próbáljunk meg tudomást sem venni a hisztirõl, így csemeténk is hamar látni fogja, hogy az elõadása nem vezet sehová, és abba fogja hagyni az ilyen jellegû próbálkozásait. Hiszti és duzzogás esetén próbáljuk meg elterelni gyermekünk figyelmét, vagy más mederbe terelni a beszél

getést. Fiatalabb korban ez kiváló taktika. Ha például kisebbik gyermekünknek egyfolytában az a játék kell, amellyel épp a testvére szeretne játszani, mindig legyen valami a tarsolyunkban, ami ugyanolyan érdekes, mint a kiszemelt játék.

„Édesanyám tudatosította bennem, mi a probléma Willel kapcsolatban. Elég szertelen kis lurkó, én pedig – ahogy anyukám is felhívta rá a figyelmem – folyton csak lehordtam a viselkedéséért. Rádöbbentem, hogy igaza van, és azóta igyekszem nemcsak észrevenni, amikor jól viselkedik, de meg is dicsérni érte. Bár – igaz, ami igaz – ettõl még nem lett angyal, de látom rajta, hogy egyre inkább próbál helyesen viselkedni.”
Tricia, a 8 éves Will anyukája

A szabályok legyenek mindenki számára világosak. Gyermekünk csak akkor tud jó lenni, ha tisztában van azzal, mit is várunk tõle, márpedig ehhez világosan a tudtára kell adnunk, mit szabad és mit nem szabad neki, és hogy mi az a határ, amelyet már nem léphet át. Ami a határokat illeti, az is sokat nyom a latban, hogy gyermekünk hány éves. Fiatalabb korban például a korlátok biztonságot adnak a gyerekeknek („Csak akkor mehetsz át az úton, ha fogod a kezem.”). Nagyobb gyerekeknek azért van szükségük szabályokra, hogy megtanulják, mit is jelent az igazságosság, a fair-ség („Úgy vágjuk fel a sütit, hogy mindenkinek jusson belõle.”), az óvatosság, az odafigyelés („Ha odaérsz a barátodhoz, csörgess meg, hogy ne aggódjak!”) és a felelõsség („Biztosan tudod, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy saját szobája legyen, ezért azt szeretném, ha ezentúl a te feladatod lenne, hogy rendet tarts benne!”). Adjunk gyermekünknek néhány könnyû fogódzót a szabályok betartásához. Segítsünk neki abban, hogy rutinná válhasson az, hogy a feladatok elvégzésekor és a szabályok betartásakor mire kell figyelni. Egy ideig napjában többször emlékeztessük gyermekünket arra, hogy ne felejtse el felkelés után bevetni az ágyát, hogy akassza fel a kabátját, mikor hazaér, hogy csak akkor mehet tévét nézni, ha már megírta a házi feladatát, és ezek elõbb-utóbb belevésõdnek és szokássá alakulnak. Legyünk következetesek! Ne változtatgassunk a napirenden (lefekvés kilenckor; elõbb gyakorlunk egy kicsit a zongorán, és csak utána következhet a játék; megkérdezzük, hogy telefonálhatunk-e, mielõtt felemelnénk a kagylót). Csemeténk persze számtalanszor próbál majd kibúvókat keresni, de ne adjuk be a derekunkat, másképp a jövõben nem lesz fegyver a kezünkben. Ahogy gyermekünk egyre növekszik, természetesen a szabályokon is változtatnunk kell, hiszen – és azt hiszem, nem mondunk újat ezzel – egy két-három évesnek másra van szüksége, mint egy hétévesnek. Ahogy a gyerekek egyre önállóbbá válnak, úgy igénylik azt, hogy egyre több szabadságot adjunk nekik – természetesen a józan ész keretein belül. Vonjuk be õt is a döntéshozatalba! Bár mindig miénk legyen az utolsó szó, mégis sokat jelent számára, ha tudja, azért az õ véleménye is számít. Ráadásul sokkal könnyebb szívvel elfogadja majd a döntésünket, ha alkalmat adunk neki arra, hogy kérdéseket tegyen fel az üggyel kapcsolatban; ha vele közösen vitatjuk meg az adott dolog mellett, illetve ellen szóló érveket, valamint, ha elmagyarázzuk neki az okok közötti összefüggéseket.

Deákné B. Katalin

Olvasson többet arról, hogyan válhat sikeres szülővé! Rengeteg segítséget talál majd az alábbi könyvben: