Nem csak akkor lehet és kell megdicsérni gyermekünket, ha valami igazán nagyot visz véghez, hiszen nem mindennap van lehetősége. Ha kellőképpen motiválni akarjuk gyermekeinket, és azt szeretnénk, hogy kihozzák magukból a legjobbat, és ettől sikeresnek és boldognak érezhessék magukat, akkor a legapróbb dicséretreméltó dolgokat is ki kell emelnünk a viselkedésükben. A legparányibb előrelépést, fejlődést is vegyük észre, és hangsúlyozzuk ki még akkor is, ha egyébként magunkban sokkal többet várunk tőlük. Az, hogy mi is az a szint, amit elvárunk tőlük, mindig a hosszú távú céljaink között szerepeljenek.
Minél kevésbé sikeres egy gyermek, és minél kisebb az önbizalma – abból kifolyólag, hogy kevésszer akad olyan alkalom, amikor kimagasló teljesítményt tudna nyújtani, ki tudna tűnni a többiek közül és nyerni tudna –, annál több motivációra, biztatásra és leíró dicséretre van szüksége. Azok a gyerekek, akik ebbe a kategóriába tartoznak, rendszerint a tanáraiktól és kortársaiktól is eleve kevesebb elismerést kapnak, ezért nagyon fontos, hogy lássák, mi igenis értékeljük az erőfeszítéseiket, és hiszünk benne, hogy képesek fejlődni. Még az általában véve sikeresnek számító gyerekeknek is szükségük van biztatásra egy-két dologban. Elsősorban ezeken a területeken fontos a leíró dicséret, amely azért nyom sokat a latba, mert abban ösztönzi a gyerekeket, amiben még van hová fejlődniük.

Ha egy gyerek bizonyos dolgokban látszólag alulteljesít, annak legtöbbször az az oka, hogy még nem elég érett a feladathoz. Ha azonban a próbálkozásait is észrevesszük, és ezekért is dicséretben részesítjük, nem csak a teljesítményéért, akkor nagy eséllyel azt fogjuk elérni, hogy gyermekünk is még jobban akar majd bizonyítani. Ez különösen nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon olyan gyerekek esetében, akik valamilyen testi vagy tanulási problémával küzdenek. Számukra ugyanis rengeteg időt és fáradságot igényel az, hogy elsajátítsák azokat a készségeket, melyeket társaik ripsz-ropsz magukévá tesznek. Ha látják, hogy már az igyekezetért, valamint a kitartásért is dicséret jár, akkor sokkal többet be mernek majd vállalni. Intézzük úgy, hogy „véletlenül pont” olyanon kapjuk gyermekünket, amit mi magunk is nagyon szeretnénk hogy csináljon, és aztán jól „fújjuk fel” a dolgot!
Jusson eszünkbe, hogy ezzel nem csapjuk be, hiszen nem azzal ámítjuk, hogy micsoda szuper dolgot csinált, pedig nem. Annyit teszünk csupán, hogy észrevesszük és szóvá tesszük a próbálkozásait.
Bár könnyűnek hangzik, nem is mindig olyan egyszerű megfelelően megdicsérni gyermekeinket. Főleg, mikor sokkal többet várnánk el tőlük. Bizony nem könnyen lelkesedik olyasmiért az ember, amivel nem száz százalékig elégedett. Ha azon kapjuk magunkat, hogy csak kritizáljuk gyermekeinket, vagy érezzük, hogy közel állunk ahhoz, hogy elfogyjon a türelmünk, és semmi dicsérnivalót nem vélünk felfedezni a viselkedésükben, akkor nagy az esélye, hogy belekerültünk a fentebb már említett és megtárgyalt negatív, ördögi körbe. Mivel azonban mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell okosabbnak lennünk, és megtörni ezt a kört. 

A cikk részlet a Hogyan vegyük rá gyerekeinket a helyes viselkedésre? c. könyvből. 
A képre kattintva többet tudhat meg a könyvről: