A babaúszás kockázatokkal jár 
Mindig vannak a gyermekek trenizálására születő divatirányzatok. Ilyen többek között a babaúszás, ami valóban nagyon jó szórakozás lehet mamának/papának és babának egy­aránt, ha nem akarják a végletek felé elvinni. Vannak ugyanis olyan foglalkozások, ahol azt próbálgatják, mennyi ideig lehet a babákat a víz alatt tartani. Amerikai gyermekgyógyászok összefüggést véltek felfedezni a babaúszás-tanfolyam résztvevői és az autizmus kialaku­lása között. 
Nagyon figyelemre méltó ez a megállapítás, mert sok szülő óriási gondot fordít arra, hogy már pár hónapos gyermekét úszni tanítsa (a megfelelő koordinációs mozgások hiánya nélkül tudatos úszásról ekkor még nem beszél­hetünk), és ennek ideologizálásába beleszövik azt is, hogy pár hónappal előbbre a baba még a magzatvízben úszkált, és ott remekül érezte magát. Nem kell tudományos fokozattal rendelkező tudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük, a tüdővel lélegző babát már nem kell víz alatti úszásra edzeni, hiszen az ebihalként fejlődő kifejlett béka is megfullad, ha folyama­tosan víz alá nyomjuk. Azzal ugyanis, hogy a gyermek oly „ügyes”, hogy hosszabb ideig visszatartja a levegővételt, oxigénhiányossá teszi az agyát, ami előre nem látható következményekkel járhat.
Mielőtt tehát felülünk az egyes divatirányzatoknak, nem árt, ha a józan eszünket használjuk, nehogy jó szándékunk ellenére a gyermekünkben kárt tegyünk.

A muzikalitást is el lehet veszteni
Amennyiben a gyermeknek bizonyos korban nincs lehetősége sokféle zenét hallgatni, később már képtelen lesz arra, hogy zenei képeket, struktúrákat felfogjon. Ezekről a gyerekekről mondják, hogy nem muzikálisak” – hívta fel a figyelmet e kérdéskörre Wilfried Gruhn, a Staatliche Hochschule fur Musik nyugalmazott professzora. (Forrás: hvg.hu)
Felnőttként a zene különös funkciót tölt be az életünkben. Feltölt, ellazít, örömöt nyújt, elvarázsol, kikapcsol stb. A saját zenei ízlésünkről általában elfogultan nyilatkozunk, és nem is értjük, mások miért nem ugyanazokért az akkordokért rajonganak, amelyekért mi. 
A professzor szavai rámutatnak arra, hogy gyermekeinknek a muzsika széles tárházával kell találkozniuk ahhoz, hogy felnőttként egyáltalán zenei kultúráról beszélhessenek. Más népek zenéire épp oly nyitottak lehetnek, mint a komoly zene különböző irányzataira. Sajnos szülőként elkövetjük azt a hibát, hogy csupán az aktuális slágerekkel fejlesztjük gyermekeink hallását, ami viszont gyakran egyszer használatos, gyorsan eldobható „műanyag”. Szerencsére az internet megadja azt a lehetőséget, hogy a cseperedő gyermekek nagyon sokféle zenei élménnyel találkozzanak, feltéve, ha a szülő lehetőséget ad erre.

Nagyobbak a kisebbekkel?
Egy amerikai kutatás szerint nem feltétlenül előnyös, ha a gyerekeket a szülők visszatartják az iskolakezdésben. 
Bár Amerikában ez leginkább azért történik, mert a szülők szeretnék, ha gyermekük a sportban tűnne ki hasonló korú társai közül. A kutatás feltárta, hogy a közösségben eleinte ügyesebbnek tűnő nagyok, túlkorosak, kevésbé motiváltak, mint fiatalabb társaik, akik pár év múlva túlszárnyalták idősebb társaikat, hiszen bennük volt a megfelelni akarás, és ez szárnyaltatta őket.
A megfigyelésnek komoly üzenete van azok felé a szülők felé, akik inkább csak kényelmi okok miatt (hadd érjen még az a gyerek) szeretnék elcsúsztatni az iskolakezdést. 
De más vonatkozásban is érdekes ez a ku­ta­tás. A hazánkban divatos óvodai vegyes csoportok (nagycsoportosok és középsősök járnak együtt) ugyancsak ezt a problémát vetik fel. Hosszú ideje meghonosodott a magyar oktatásban ez a forma (nem mindig volt így, a kilencvenes évekig a gyerekek a koruknak megfelelően homogén csoportba jártak), azonban nem került feltárásra, hogy a nagycsoportosok szempontjából nem jár-e hátránnyal, hogy jóval kevesebb társuk között kell ügyesebbnek lenniük, mintha a csoport valamennyi tagja velük egyidős lenne. A 4–6 éves gyermekek között intellektuálisan óriási eltérések lehetnek, s míg a kicsiknek húzóerő a nagyok társasága, hiszen kihívást jelent hozzájuk felzárkózni, addig például nyolc nagycsoportos között nem nehéz harmadik, negye­dik legjobbnak lenni. Mindez azért rejt veszélyeket, mert a gyermekben az önmagáról alkotott kép könnyen a kiválóság benyomását kelti, ha mindig csak páran a legokosab­bak, a legerősebbek, a legszebb rajzolók, mindig csak néhányan ügyesek igazán a játékban, és ezért a kisebbek csodálják is őket.