Nemrégiben egy bevásárlóközpont pénztáránál várakoztam a kígyózó sorok valamelyikében, amikor észrevettem, hogy a mögöttem álló fiatal srác csak egy üdítőt szeretne kifizetni. Mivel nekem jócskán tele volt a kosaram, odaszóltam neki, hogy nyugodtan álljon elém, hiszen ő úgyis sokkal gyorsabban végez, mint én. Ő udvariasan megköszönte a lehetőséget, elém állt, de látszott az arcán a meglepettség, nem számított erre a gesztusra.

Pár héttel később, amikor szintén egy nagybevásárlás alkalmával a pénztárnál fizettem, váratlan kérdést intézett hozzám a pénztáros hölgy:
– Van kuponod?
Meglepett arccal, tétován néztem. Mondtam, hogy sajnos nem tudom, miről van szó. Erre ő így szólt:
– Nem baj, én már levontam a kedvezményt, volt itt egy fel nem használt kupon.
Nagyon jól esett ez a gesztus, ami nem lett volna kötelező az ő részéről. Gyorsan kivettem egyet az akkor vásárolt bonbonból, és letettem a lánynak, köszönetképpen. Ő hálásan nézett rám, de azt mondta, hogy sajnos nem fogadhatja el, esetleg kibontva. Kibontottam, ő bekapta, és egymásra mosolyogtunk. Mindkettőnknek jó kedve lett. A történet után elgondolkodtam, mi is történt a fent említett két esetben. Az első alkalommal, amikor a fiút előre engedtem, nem tettem semmiféle nagy dolgot, csupán kedves, figyelmes voltam egy számomra ismeretlen emberrel. Nekem semmibe nem került, esetleg pár perccel tovább várakoztam a sorban. Ő biztosan pozitív élményhez jutott, és ezt a pluszt vitte ki a boltból. Lehet, hogy kint rámosolygott egy lányra, akinek ettől szintén jó kedve lett. És a lány, lehet, hogy jobb kedvűen vette fel a telefont, amikor a mamája hívta, akinek ettől szintén mosoly ült az arcára. A második esetben a pénztáros biztosan továbbadta a többi vásárlónak azt a pozitív energiát, amit ebből az apró szituációból merített. Így a vásárlók bosszankodás helyett vidámságot vittek haza magukkal. Ilyen egyszerű egy aprósággal kiváltani a pillangóhatást.

„Mindazt, amit másoknak adsz, önmagadnak adod.”
(Anthony de Mello)

Ilyen egyszerű elindítani egy pozitív energiát. De vigyázat, a dolog ellenkezőleg is igaz. A feszültség is szétterjed, sőt, sokszor mint a lavina, egyre duzzad és valahol nagyot rombol. Lehet, hogy a villamoson, lehet, hogy egy hivatalban, sok kilométerrel odébb.

„Az élet teljességét nem években mérik, hanem örömben. Kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak.”
(Milan Kundera)

Deákné B. Katalin