A szorongásaink generálják a gyerekeink viselkedését

Címkék: 


Több családban is meséltek mostanában arról, milyen problémák vannak a gyerekek körül. Az egyiknél például a két kislány étvágytalansága a téma. Az anyukát nagyon nyomasztja, hogy a lányok válogatósak és rossz evők.
Bár valóban nem kövérek a kicsik, látszik, hogy teljesen egészségesek, jól fejlődnek. A gyerekek minden étkezést igyekeznek halogatni, nehezen ülnek asztalhoz, a kérdésre, hogy mit ennének, "SEMMIT" a válasz. Szinte érződik rajtuk, hogy rájuk  ragad az anyuka feszültsége, ha evésről van szó. Lehet, ha csak pár falat kerülne a tányérokra két-, háromféle ételből, és nem lenne központi téma az evés, a lányok feszültsége is oldódna, és akár az étvágyuk is javulna.

Egy másik családnál a kisfiú altatása a legnagyobb gond. Az anyuka már 11 órakor mondogatja: "Tudod, ebéd után aludnod kell." És a gyerek szinte menetrendszerűen nem akar elaludni. Ebben az esetben is jól érződik, hogy a gyerek átveszi a szülő alváshoz kapcsolódó szorongó érzéseit. Lehet, hogy csak pár nap kellene arra, hogy az anyuka az alvásidőben találjon magának valamilyen kikapcsoló elfoglaltságot, s azt, hogy a gyerek elalszik vagy sem, bízná a sorsra. Ha nem kényszeríti a gyerekre az alvást, és nem stresszel az alvásidő miatt, lehet, hogy mire a portörléssel végez, a kicsi már javában szunyókál a kanapén.
Jó, ha tudjuk, a gyerekek kifinomult műszerek, érzékenyen reagálnak a viselkedésünkre.

Deákné B. Katalin