Biztos vagyok vagyok benne, hogy egyes reklámokban a gyerekek viselkedése nem csupán számomra irritáló. A termék megnevezése nélkül is, aki tévét néz, felismeri azt a reklámot, ahol az anyuka a lakásban úgy találja meg a gyerekeket, hogy a maszatos tenyérnyomokat követi. A csokifagyival összekent falak és ágynemű láttán aztán az anya csupán elmosolyodik: nincs semmi baj, hiszen jó mosóporral bármit ki lehet mosni. Mit üzen a napjában tucatszor levetített reklám? Azt, hogy ne tegyél szóvá a gyereknek olyan „bagatell” dolgot, hogy összevissza keni a lakást csokival vagy más egyébbel. Legyél toleráns és elnéző akkor is, ha nagy butaságot, felesleges munkát csinál vagy éppen kárt okoz. Pedig épp ellenkezőleg az értékek, a szépség és a tisztaság megbecsülésére kellene nevelni a gyerekeinket! Alig múlik el e képsor, máris jön a következő. Az anyuka finomságokat kínál a két fiúnak, akik azonban nem fogadják el, mert előtte kényelmes kuckót építenek maguknak, hogy még jobban élvezhessék az édesség elfogyasztását. Az alapötlet aranyos, ám, ahogy a kisfiú kikapja az anyja kezéből az édességeket, és még egy köszönöm se hagyja el a száját, az már irritáló. Valóban így kell viselkedni egy gyereknek, ha édességgel kedveskednek neki? S ha ezután még a felvágott nyelvű kislány is kiosztja az apját, hogy akkor most kipróbálhatja a mosogatást, nos, ekkor már elkeseredek. Mondhatjátok, ha nem néznék tévét, nem kellene bosszankodnom. De itt nem rólam van szó, hanem arról a sok-sok családról, akiknél biztos, hogy szól a tévé, és a szülő és a gyerek látja ezeket a képsorokat. És ahelyett, hogy kedves, jól nevelt gyerekek köszönnének vissza a képernyőről, szemtelen csemeték adnak mintát arra, hogyan viselkedjen a gyerek és a szülők, hiszen a tévében is így mutatják... Deákné B. Katalin