A gyermek első kommunikációs csatornája a sírás. A négyféle sírástípust megismerve (fájdalom, éhség, kellemetlenség, unalom) a szülő egyre magabiztosabban viszonyulnak gyermekéhez, hiszen felismerve a szükségletét, megfelelően tudja kielégíteni a baba igényét.

A 2 hónapos korban megjelenő gagyogás általában az elégedettséggel együtt járó hangkiadás. A gurgulázás, cuppogtatás olyan hangképzések, amelyek már bizonyos szervek fokozott használatát is igénylik. Ebben az életkorban a babák idegrendszere arra is alkalmassá válik, hogy az emberi hangra felfigyeljenek, és reagáljanak annak tónusára. Ez a beszédészlelés első állomásának is tekinthető, ami a későbbiek során a beszédértéssel kapcsolható össze. Fontos felfigyelni rá, ha a baba nem „kommunikál” szemkontaktussal, testmozgással a hozzá beszélő személyekkel.
6–8 hónapos korban elkezdődik az utánzásos hangadás, ami azt jelenti, hogy sok kicsi megpróbálkozik olyan hang kiadásával, amit a felnőtt kiemel a számára. Magánhangzók közül az „a” és az „á”, a mássalhangzók közül pedig az ajakhangok, mint az „m”, „b”, „p” a legjellemzőbbek. 
8–10 hónapos kor között elkezdődik az értelmetlen szótagok kiejtése, ami egyfajta pró­bálkozás a hangképzésekre. Ez már tudatos a gyermek részéről, és a környezetében elhang­zó, a figyelmét megragadó szavak szótagjai között válogat. Sok kisgyermek aztán ezen az úton indul tovább a beszédfejlődésében, és a szavak első néhány betűjét vagy első szótagját használja sokáig a megnevezésre.
12 hónapos kortól sok kisgyerek megpróbálko­zik egyszerű szavakkal, illetve szótöredékekkel (nem mondja ki a teljes szót). Ettől az időszaktól már globális beszédértésről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a gyermek az adott szituációban jól értelmezi az elhangzó mondatokat. 
1–2 éves kor között megjelennek a tőmondatok, amelyekben általában a ki, mit csinál a főbb tartalom („kutus ugat”). A „Mi ez?” korszak a világ iránti kíváncsiságból fakad, és az idegrendszer hihetetlen mennyiségű információ tárolására válik alkalmassá.
3 éves kor körül a beszédfejlődés a gondolkodás fejlődésével összekapcsolódva átlép a „Miért?” korszakba, amikor a gyermek képessé válik az egyszerűbb indokok megértésére. 
Az óvodáskorú gyermek gondolkodásfejlődése hozza magával, hogy a beszédében indokol, tanakodik, megoldásokat eszel ki. Előfordulhat azonban, hogy a hangképzése nem fejlődik olyan ütemben, ahogy azt a szülők várnák, és bizony maradnak rosszul ejtett betűk, érthetetlen szavak. Ez az élettani pöszeség négy és fél, ötéves korra általában sokat javul, és a tartalom és a nyelvhelyesség az iskolakezdésre megfelelő szintűvé fejlődik.
Akiknél ötéves kor körül hangképzési prob­léma tapasztalható, az logopédiai fejlesztésre szorul. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nagycsoportosokat év elején a logopédus egy vizsgálat során felméri, és akinek szüksége van rá, azt heti egy alkalommal (jó esetben hetente kétszer) foglalkozásban részesíti.
Nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, ez az idő nem elegendő egy olyan gyermek számára, akinek több hang képzésével is problémák vannak. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő ne nyugodjon meg attól, hogy logopédus foglalkozik a gyermekkel, hanem keresse fel őt, és beszéljék meg, ő mit tehet otthon annak érdekében, hogy a javulás hatékonyabb legyen. Együttesen minden bizonnyal sokkal jobb eredményeket tudnak elérni, ha a szülő nem küzd hangképzési problémákkal. 

Mi állhat a beszédhibák hátterében?

A leggyakoribb okok organikus problémákra vezethetők vissza, ami azt jelenti, hogy valame­lyik hangképző szervnek (ajak, nyelv, fogak) nem tökéletes az állapota, renyhesége, hibája okozza a hibás betűejtést, szóképzést. De ide tartoznak a nagyothallással és az agyi sérülések­kel kapcsolatos beszédhibák is. Ezekben az ese­tekben a szülő a szakemberrel való konzultálás után tud a gyermekének segítséget nyújtani.
A beszédhibákhoz nem kötjük még szorosan azokat az életviteli szokásokat, amelyek azonban szerepet játszhatnak az okokban. 
Azzal, hogy a gyerekek sok tévét néznek, és a szülőkkel keveset beszélgetnek, elmaradnak azok a gyakorló terepek, amelyek lehetőséget adnak a beszéd csiszolására. Gyakran a szülők hallgatják ugyan a gyerek beszédét, de fogalmuk sincs, miről beszél, ezáltal nem kontrollálják a szóhasználatukat, nem figyelnek fel a rosszul kimondott szavakra. 
A beszédet ritkán hozzuk kapcsolatba a táp­lálkozási szokásainkkal, pedig abban is lehet igazság, hogy a kevés nyers táplálék fogyasztása oda vezet, hogy nem használjuk, eddzük a beszédhangok képzésében szerepet játszó szájizmokat, és az így kialakuló renyheség áll a hibás hangképzések hátterében.