A babaúszás kockázatokkal jár
Mindig vannak a gyermekek trenizálására születő divatirányzatok. Ilyen többek között a babaúszás, ami valóban nagyon jó szórakozás lehet mamának/papának és babának egyaránt, ha nem akarják a végletek felé elvinni. Vannak ugyanis olyan foglalkozások, ahol azt próbálgatják, mennyi ideig lehet a babákat a víz alatt tartani. Amerikai gyermekgyógyászok összefüggést véltek felfedezni a babaúszás-tanfolyam résztvevői és az autizmus kialakulása között.
Nagyon figyelemre méltó ez a megállapítás, mert sok szülő óriási gondot fordít arra, hogy már pár hónapos gyermekét úszni tanítsa (a megfelelő koordinációs mozgások hiánya nélkül tudatos úszásról ekkor még nem beszélhetünk), és ennek ideologizálásába beleszövik azt is, hogy pár hónappal előbbre a baba még a magzatvízben úszkált, és ott remekül érezte magát. Nem kell tudományos fokozattal rendelkező tudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük, a tüdővel lélegző babát már nem kell víz alatti úszásra edzeni, hiszen az ebihalként fejlődő kifejlett béka is megfullad, ha folyamatosan víz alá nyomjuk. Azzal ugyanis, hogy a gyermek oly „ügyes”, hogy hosszabb ideig visszatartja a levegővételt, oxigénhiányossá teszi az agyát, ami előre nem látható következményekkel járhat.
Mielőtt tehát felülünk az egyes divatirányzatoknak, nem árt, ha a józan eszünket használjuk, nehogy jó szándékunk ellenére a gyermekünkben kárt tegyünk.
A muzikalitást is el lehet veszteni
Amennyiben a gyermeknek bizonyos korban nincs lehetősége sokféle zenét hallgatni, később már képtelen lesz arra, hogy zenei képeket, struktúrákat felfogjon. Ezekről a gyerekekről mondják, hogy nem muzikálisak” – hívta fel a figyelmet e kérdéskörre Wilfried Gruhn, a Staatliche Hochschule fur Musik nyugalmazott professzora. (Forrás: hvg.hu)
Felnőttként a zene különös funkciót tölt be az életünkben. Feltölt, ellazít, örömöt nyújt, elvarázsol, kikapcsol stb. A saját zenei ízlésünkről általában elfogultan nyilatkozunk, és nem is értjük, mások miért nem ugyanazokért az akkordokért rajonganak, amelyekért mi.
A professzor szavai rámutatnak arra, hogy gyermekeinknek a muzsika széles tárházával kell találkozniuk ahhoz, hogy felnőttként egyáltalán zenei kultúráról beszélhessenek. Más népek zenéire épp oly nyitottak lehetnek, mint a komoly zene különböző irányzataira. Sajnos szülőként elkövetjük azt a hibát, hogy csupán az aktuális slágerekkel fejlesztjük gyermekeink hallását, ami viszont gyakran egyszer használatos, gyorsan eldobható „műanyag”. Szerencsére az internet megadja azt a lehetőséget, hogy a cseperedő gyermekek nagyon sokféle zenei élménnyel találkozzanak, feltéve, ha a szülő lehetőséget ad erre.
Nagyobbak a kisebbekkel?
Egy amerikai kutatás szerint nem feltétlenül előnyös, ha a gyerekeket a szülők visszatartják az iskolakezdésben.
Bár Amerikában ez leginkább azért történik, mert a szülők szeretnék, ha gyermekük a sportban tűnne ki hasonló korú társai közül. A kutatás feltárta, hogy a közösségben eleinte ügyesebbnek tűnő nagyok, túlkorosak, kevésbé motiváltak, mint fiatalabb társaik, akik pár év múlva túlszárnyalták idősebb társaikat, hiszen bennük volt a megfelelni akarás, és ez szárnyaltatta őket.
A megfigyelésnek komoly üzenete van azok felé a szülők felé, akik inkább csak kényelmi okok miatt (hadd érjen még az a gyerek) szeretnék elcsúsztatni az iskolakezdést.
De más vonatkozásban is érdekes ez a kutatás. A hazánkban divatos óvodai vegyes csoportok (nagycsoportosok és középsősök járnak együtt) ugyancsak ezt a problémát vetik fel. Hosszú ideje meghonosodott a magyar oktatásban ez a forma (nem mindig volt így, a kilencvenes évekig a gyerekek a koruknak megfelelően homogén csoportba jártak), azonban nem került feltárásra, hogy a nagycsoportosok szempontjából nem jár-e hátránnyal, hogy jóval kevesebb társuk között kell ügyesebbnek lenniük, mintha a csoport valamennyi tagja velük egyidős lenne. A 4–6 éves gyermekek között intellektuálisan óriási eltérések lehetnek, s míg a kicsiknek húzóerő a nagyok társasága, hiszen kihívást jelent hozzájuk felzárkózni, addig például nyolc nagycsoportos között nem nehéz harmadik, negyedik legjobbnak lenni. Mindez azért rejt veszélyeket, mert a gyermekben az önmagáról alkotott kép könnyen a kiválóság benyomását kelti, ha mindig csak páran a legokosabbak, a legerősebbek, a legszebb rajzolók, mindig csak néhányan ügyesek igazán a játékban, és ezért a kisebbek csodálják is őket.