A szülők szeretik a gyermeküket. Azt azonban, hogy hogyan alakul a szülő-gyermek kapcsolat, mi jellemzi a szülők nevelői attitűdjét Bruno Bettelheim (1903-1990) szerint több tényező is meghatározza.
Nézzünk ezek közül néhányat!
Szülői kisokos
A kisgyermekek keveset érzékelnek az idő múlásából. Mivel a jelenben élnek, nem fogják fel igazán a hetek, a hónapok, az évek múlását, az évszakok körforgását.
Bármennyire kényes is ez a téma, muszáj beszélni róla. Óvónők, pedagógusok számtalan példát tudnának említeni, de szülőként is bizonyára sokan tapasztalták, hogy vannak gyerekek, akik mosdatlanul, elhanyagoltan, nem egyszer büdösen érkeznek az óvodába, iskolába. Vajon jogos-e, ha ilyenkor a pedagógus jelzi ezt akár a szülő, akár a gyermek felé? Nem hangoztatott, de elvárt dolog, hogy a közösségben élő gyerekek tisztán, rendezetten vegyenek részt a közösségi életben. Ez alapfeltétele annak, hogy társai elfogadják. De mit lehet tenni, ha ez mégsem így van?
Az iskolakezdésnek talán csak az iskolakezdő elsősök tudnak igazán örülni. A kis hatévesek, ha a környezetüktől megfelelő inspirációt kaptak, lelkesednek azért, hogy tanulhassanak. Persze nincs ez mindenkinél így, pedig nagyon fontos lenne, hogy az iskolát lelkesen, tudásvággyal telve kezdjék.
A gyereknevelés szempontjából biológiai követelmény, hogy a gyerek legalább egy gondozóhoz kötődjön. A kapcsolat minősége jelentősen befolyásolja a gyerek lelki és szociális fejlődését: a kötődési tapasztalatok meghatározzák a gyerek viselkedését, valamint a belső képet, melyet a gyerek magáról alkot, és azt a képet, amelyet magában másokról kialakít. Minél erősebb a kötődés, és minél pozitívabbak a hozzá kapcsolódó interakciós élmények, annál természetesebb a gyerek fejlődése és viselkedése.
Négy különböző kötődéstípust különböztetünk meg a gondozóknál.
Mindenki nagyon jól tudja, ha a szülők veszekednek, az a gyerekeknek sem jó. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy ennek pontosan mi is az oka, és milyen mértékben hat a gyerekekre.
Gyermekeink ösztönösen tudják, hogy belőlünk lettek – félig anyából, félig apából. Mikor egyik szülő a másikat kritizálja, akkor a kicsi úgy érzi, mintha egyik fele keresne hibát a másik felében. Az énjei közötti belső harc következtében az önértékelése is meginog.
Nem csak akkor lehet és kell megdicsérni gyermekünket, ha valami igazán nagyot visz véghez, hiszen nem mindennap van lehetősége. Ha kellőképpen motiválni akarjuk gyermekeinket, és azt szeretnénk, hogy kihozzák magukból a legjobbat, és ettől sikeresnek és boldognak érezhessék magukat, akkor a legapróbb dicséretreméltó dolgokat is ki kell emelnünk a viselkedésükben. A legparányibb előrelépést, fejlődést is vegyük észre, és hangsúlyozzuk ki még akkor is, ha egyébként magunkban sokkal többet várunk tőlük.