Egy rövid visszaesés után ismét kezd erőre kapni a „Semmiből ne csinálj problémát!” gyermeknevelési koncepció. Már eddig is óriási problémákat okozott az, hogy a szülőkkel több neves pszichológus, szakember próbálja elhitetni, hogy a gyerek afféle dudva, ami felnő szellemi törődés nélkül is. Szerintük a lényeg: „Hagyd, hogy gyerek legyen, ne korlátozd, ne nyaggasd, ne akarj tőle semmi olyat, amit ő nem akar!”

A köztudat úgy tartja, a gyerekek legyenek hálásak azért, mert a szüleik felnevelik őket. Én másképp látom. Szerintem a szülők hálásak lehetnek a gyerekeiknek mindazokért az élményekért, a tartalmasabb életért, amit nekik köszönhetnek. 
A gyerekeim felnőttek és én mindennap csodálom őket. Rengeteg élményt, érzést köszönhetek nekik, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. 

Régóta jelennek meg kiadványok, képeskönyvek, amikben a gyereknek a klasszikus mesék rövidített változatát kínálják a kiadók. E könyvek általában gazdagon illusztráltak, így a képek nagyban növelik az eladhatóságot. Azok a szülők, akik valóban fel is olvassák e meséket és nem csupán nézegetésre kínálják gyermeküknek a könyvet, egész biztosan hiányérzettel mondják: „Itt a vége, fuss el véle!”

A gyakorló szülők többsége tisztában van azzal, mennyire könnyedén zongorázik életük szeme fénye az érzelmeik széles skáláján. Egy huncut mosollyal, egy kedves gesztussal, a frissen szerzett tudományukkal egy pillanat alatt képesek elérni, hogy Anyu és Apu szíve túlcsorduljon a szeretettől. De közel ilyen hatékonyan tudják indukálni a „most kiviszem a kertbe és elásom derékig” érzést is, főleg akkor, ha az ő hullámhegyük épp egybeesik Anyuék hullámvölgyével. Kivételek persze akadnak.

A babaúszás kockázatokkal jár 
Mindig vannak a gyermekek trenizálására születő divatirányzatok. Ilyen többek között a babaúszás, ami valóban nagyon jó szórakozás lehet mamának/papának és babának egy­aránt, ha nem akarják a végletek felé elvinni. Vannak ugyanis olyan foglalkozások, ahol azt próbálgatják, mennyi ideig lehet a babákat a víz alatt tartani. Amerikai gyermekgyógyászok összefüggést véltek felfedezni a babaúszás-tanfolyam résztvevői és az autizmus kialaku­lása között. 

Sok családban még a tízéves gyermeket is az anyuka fürdeti, ő mossa a haját, vágja a körmét stb. Az önállósodás a fej­lődés meghatározó irányvonala. Már a másfél éves gyermek is mindent önállóan szeretne csinálni. A szülők, különösen az anyukák oly ösztönösen végzik a gyermek körüli teendőket, hogy észre sem veszik, hogy elröppennek az évek, és gyermekük önállósodását támogatniuk kellene. Persze gyakran gyorsabb és biztonságosabb egy gyereket végigcsutakolni, mintha mellette állva sorolnánk, épp melyik testrészét kellene tisztává varázsolnia.

Az önállóan játszható videojáték remek szórakozást nyújthat a gyermeknek, de ha valamelyik családtag is bekapcsolódik, a nevelési lehetőségek is megmutatkoznak e területen.

Aki dolgozik, folyton rohan. A gyerekek nem hálásak a szüleik életviteléért. Az „azért dolgozunk, hogy nektek meg tudjunk adni mindent, amit szeretnétek”, számukra üres szólamok. Gyakran hisztivel, elégedetlenkedéssel, rosszalkodással tiltakoznak a szüleik életmódja ellen. Durcásak, nyafogósak, szomorúak vagy épp szertelenek, ha már elegük van abból, hogy folyton sürgetik vagy éppen lerázzák őket. Nehéz felismerni egy adott helyzetben, hogy mi rejtőzik a gyermek viselkedésének hátterében.

A téli szünet utáni első foglalkozások mindig kicsit kötetlenebbek. Ilyenkor mindenki elmeséli, hogy mit is csinált az ünnepek alatt, hogyan telt a karácsony, s a legfontosabbat: milyen ajándékot kapott. Én pedig árgus szemekkel – és főleg fülekkel – figyelem őket: lesem, hogy spontán beszédükben hogyan alkalmazzák a kijavított hangokat, van-e esetleg olyan, ami magától megjavult. Minden évben így van ez. Ahogy hallgatom a gyerekek beszámolóit, feltűnik, milyen gyakran használnak töltelékszavakat: „izé, hogy is hívják, hogy is mondjam…” 

A felnőttek világában a bocsánatkérés olyan, mint az ördög villája. Valahogy mindenki irtózik tőle. Általános felfogás, hogy a bocsánatkérés gyengeségre, megalkuvásra utal, épp ezért, különösen a férfiak többsége kerüli ezt a konfliktusrendező módot.