Óvodáskorban a fejlődés addigi gyors irama viszonylag lelassul. Az önállóság és az aktivitás fokozatos kibontakozása figyelhető meg ebben az időszakban, amely átalakítja a gyermek felnőttekhez való viszonyát, kiszélesíti a világ mélyebb megismerésének lehetőségeit. 

Jól tudjuk, hogy a gyerekek fejlesztésében a kommunikáció egy nagyon hatékony lehetőség. Beszéddel adunk át információt, adunk utasításokat és útmutatásokat, szavakkal nevelünk, és az érzéseinket ezen a csatornán is ki tudjuk fejezni.
Temperamentumunk szerint nagyon sok­félék vagyunk. Egyesek halk szavúak, keveset beszélnek, tömören, de kifejezően kommunikálnak. Ők általában visszafogottabb típusok más megnyilvánulásaikban is. De vannak, akik harsányak, beszédesek, minden közlendőjüket alaposan körülírják. 

Amikor elkezdődik egy új esztendő, kicsit mindannyian számot vetünk azzal az időszakkal, ami addig történt, illetve megvizsgáljuk, hol tartunk éppen életünk létráján. 
Aki nem tette eddig ezt a számvetést, annak is érdemes, mert egy kicsit kitisztul a kép, kirajzolódnak azok a pontok, amelyek változtatásra várnak, és megfogalmazhatók azok a célok, amelyek teljesítése örömet hozhat az életünkbe.

Gyakran kínos rákérdezni a tanácsadáson, amire a szülő a gyermekét hozza, hogy „Ön egyébként hogy van?” Előfordul, hogy némelyik szülő felcsattan a kérdésre, hiszen a gyermek számára, annak viselkedési vagy épp tanulási gondjaira keres megoldást. Pedig a családon belül a szálak nagyon is összefonódnak, és a gyerekekkel sokszor semmi baj nincs, csupán visszatükrözik a család lelkiállapotát. 

A televíziótól uralt világunkban gyakran tétovák vagyunk a tekintetben, miről lehetne egy 4–6 éves korú kisgyermekkel beszélgetni. Felnőttként nem mindig vagyunk tájékozottak abban a mese- és fantáziavilágban, amiben a mai kicsik élnek. 

Öntör­vé­nyű. Amikor ezt a szót halljuk, általában valamiféle rosszalló felhang kíséri. Mert az öntörvényű nem tiszteli a rendszert, nem engedelmeskedik, nem áll be a sorba. A világ pedig az engedelmeseket szereti. Azokat, akik együttműködőek, tudják, mi a dolguk és csendben teszik azt. Ne vitatkozz, fiam, ne feleselj és széllel szemben ne próbálkozz, mert amit utána érzel, az nem a langyos tavaszi zápor.

Az, hogy egy szülő milyen nevelési minta szerint cselekszik, nagyon sok mindentől függ. Tulajdonképpen nehezen vonatkoztatunk el attól, ahogy minket neveltek, hiszen azok a szavak, cselekvések, amikkel gyermekként találkoztunk, belénk ívódtak. Így gyakori, hogy ösztönösen a szüleink példája adja az alapot, amit aztán kiegészítünk saját verziókkal. 

Szépíthetjük a dolgokat akárhogyan, a mai generáció egyik nagy hibája az önállótlanság. Természetesen nem minden területen van így, mert a saját érdekeiket képviselni önállóan is tudják, de azért annak, hogy sokan harminc évesen még a szüleikkel laknak, nem mindig a pénzhiány az oka. 

Sok szülő követi el azt a hibát, hogy nagycsoportos gyermekénél csak a beiratkozás időpontja körül kezd az iskolaérettséggel foglalkozni. Valójában azt kell megérteni, hogy az iskolaérettség nem azért fontos, hogy a gyermek mehet vagy nem mehet-e iskolába, hanem azért, mert jelzi azt, hogy valamilyen területen van-e lemaradása a saját korosztályához képest.

Az óvodát kezdő gyerekek számára nagy kihívás életük első közösségének írott és íratlan szabályait megismerni és betartani. A különböző családi háttérből érkező gyerekek kis csapatát irányítani, fegyelmezni sem könnyű.
Sok szokást, szabályt már nagyon korán képesek megtanulni és betartani a kicsik otthon, de a társas együttélést, viselkedést mégis nehéz elsajátítaniuk.