Sok családban még a tízéves gyermeket is az anyuka fürdeti, ő mossa a haját, vágja a körmét stb. Az önállósodás a fej­lődés meghatározó irányvonala. Már a másfél éves gyermek is mindent önállóan szeretne csinálni. A szülők, különösen az anyukák oly ösztönösen végzik a gyermek körüli teendőket, hogy észre sem veszik, hogy elröppennek az évek, és gyermekük önállósodását támogatniuk kellene. Persze gyakran gyorsabb és biztonságosabb egy gyereket végigcsutakolni, mintha mellette állva sorolnánk, épp melyik testrészét kellene tisztává varázsolnia.

Az önállóan játszható videojáték remek szórakozást nyújthat a gyermeknek, de ha valamelyik családtag is bekapcsolódik, a nevelési lehetőségek is megmutatkoznak e területen.

Aki dolgozik, folyton rohan. A gyerekek nem hálásak a szüleik életviteléért. Az „azért dolgozunk, hogy nektek meg tudjunk adni mindent, amit szeretnétek”, számukra üres szólamok. Gyakran hisztivel, elégedetlenkedéssel, rosszalkodással tiltakoznak a szüleik életmódja ellen. Durcásak, nyafogósak, szomorúak vagy épp szertelenek, ha már elegük van abból, hogy folyton sürgetik vagy éppen lerázzák őket. Nehéz felismerni egy adott helyzetben, hogy mi rejtőzik a gyermek viselkedésének hátterében.

A téli szünet utáni első foglalkozások mindig kicsit kötetlenebbek. Ilyenkor mindenki elmeséli, hogy mit is csinált az ünnepek alatt, hogyan telt a karácsony, s a legfontosabbat: milyen ajándékot kapott. Én pedig árgus szemekkel – és főleg fülekkel – figyelem őket: lesem, hogy spontán beszédükben hogyan alkalmazzák a kijavított hangokat, van-e esetleg olyan, ami magától megjavult. Minden évben így van ez. Ahogy hallgatom a gyerekek beszámolóit, feltűnik, milyen gyakran használnak töltelékszavakat: „izé, hogy is hívják, hogy is mondjam…” 

A felnőttek világában a bocsánatkérés olyan, mint az ördög villája. Valahogy mindenki irtózik tőle. Általános felfogás, hogy a bocsánatkérés gyengeségre, megalkuvásra utal, épp ezért, különösen a férfiak többsége kerüli ezt a konfliktusrendező módot. 

Óvodáskorban a fejlődés addigi gyors irama viszonylag lelassul. Az önállóság és az aktivitás fokozatos kibontakozása figyelhető meg ebben az időszakban, amely átalakítja a gyermek felnőttekhez való viszonyát, kiszélesíti a világ mélyebb megismerésének lehetőségeit. 

Jól tudjuk, hogy a gyerekek fejlesztésében a kommunikáció egy nagyon hatékony lehetőség. Beszéddel adunk át információt, adunk utasításokat és útmutatásokat, szavakkal nevelünk, és az érzéseinket ezen a csatornán is ki tudjuk fejezni.
Temperamentumunk szerint nagyon sok­félék vagyunk. Egyesek halk szavúak, keveset beszélnek, tömören, de kifejezően kommunikálnak. Ők általában visszafogottabb típusok más megnyilvánulásaikban is. De vannak, akik harsányak, beszédesek, minden közlendőjüket alaposan körülírják. 

Amikor elkezdődik egy új esztendő, kicsit mindannyian számot vetünk azzal az időszakkal, ami addig történt, illetve megvizsgáljuk, hol tartunk éppen életünk létráján. 
Aki nem tette eddig ezt a számvetést, annak is érdemes, mert egy kicsit kitisztul a kép, kirajzolódnak azok a pontok, amelyek változtatásra várnak, és megfogalmazhatók azok a célok, amelyek teljesítése örömet hozhat az életünkbe.

Gyakran kínos rákérdezni a tanácsadáson, amire a szülő a gyermekét hozza, hogy „Ön egyébként hogy van?” Előfordul, hogy némelyik szülő felcsattan a kérdésre, hiszen a gyermek számára, annak viselkedési vagy épp tanulási gondjaira keres megoldást. Pedig a családon belül a szálak nagyon is összefonódnak, és a gyerekekkel sokszor semmi baj nincs, csupán visszatükrözik a család lelkiállapotát. 

A televíziótól uralt világunkban gyakran tétovák vagyunk a tekintetben, miről lehetne egy 4–6 éves korú kisgyermekkel beszélgetni. Felnőttként nem mindig vagyunk tájékozottak abban a mese- és fantáziavilágban, amiben a mai kicsik élnek. 

Öntör­vé­nyű. Amikor ezt a szót halljuk, általában valamiféle rosszalló felhang kíséri. Mert az öntörvényű nem tiszteli a rendszert, nem engedelmeskedik, nem áll be a sorba. A világ pedig az engedelmeseket szereti. Azokat, akik együttműködőek, tudják, mi a dolguk és csendben teszik azt. Ne vitatkozz, fiam, ne feleselj és széllel szemben ne próbálkozz, mert amit utána érzel, az nem a langyos tavaszi zápor.

Az, hogy egy szülő milyen nevelési minta szerint cselekszik, nagyon sok mindentől függ. Tulajdonképpen nehezen vonatkoztatunk el attól, ahogy minket neveltek, hiszen azok a szavak, cselekvések, amikkel gyermekként találkoztunk, belénk ívódtak. Így gyakori, hogy ösztönösen a szüleink példája adja az alapot, amit aztán kiegészítünk saját verziókkal. 

Szépíthetjük a dolgokat akárhogyan, a mai generáció egyik nagy hibája az önállótlanság. Természetesen nem minden területen van így, mert a saját érdekeiket képviselni önállóan is tudják, de azért annak, hogy sokan harminc évesen még a szüleikkel laknak, nem mindig a pénzhiány az oka. 

Sok szülő követi el azt a hibát, hogy nagycsoportos gyermekénél csak a beiratkozás időpontja körül kezd az iskolaérettséggel foglalkozni. Valójában azt kell megérteni, hogy az iskolaérettség nem azért fontos, hogy a gyermek mehet vagy nem mehet-e iskolába, hanem azért, mert jelzi azt, hogy valamilyen területen van-e lemaradása a saját korosztályához képest.

Az óvodát kezdő gyerekek számára nagy kihívás életük első közösségének írott és íratlan szabályait megismerni és betartani. A különböző családi háttérből érkező gyerekek kis csapatát irányítani, fegyelmezni sem könnyű.
Sok szokást, szabályt már nagyon korán képesek megtanulni és betartani a kicsik otthon, de a társas együttélést, viselkedést mégis nehéz elsajátítaniuk.

Az óvodáskor legnagyobb áldása a fantázia. A kis ovisok agyacskája a legképtelenebb dolgokat is gond nélkül befogadja, sőt, tovább szövi, és beilleszti a gyermek addigi gondolatai, tapasztalatai közé. Sok kisgyermeknél jelenik meg a fantáziavilág által egy láthatatlan barát vagy egy különös lény, aki segít neki a hétköznapokban. Ez mindaddig nem kóros, míg a gyermek nem a valóságból való menekülés miatt helyezi előtérbe a kitalált barátot.

A gyermek első kommunikációs csatornája a sírás. A négyféle sírástípust megismerve (fájdalom, éhség, kellemetlenség, unalom) a szülő egyre magabiztosabban viszonyulnak gyermekéhez, hiszen felismerve a szükségletét, megfelelően tudja kielégíteni a baba igényét.

Amikor a gyermekünk panaszkodik, hogy csúfolták az óvodában vagy az iskolában, a „Csúfold vissza!” vagy a „Ne is figyelj rá!” választ hallja. Úgy véljük, a csúfolódás aféle gyerekdolog, amit úgyis kinőnek a gyerekek. Ez nem ilyen egyszerű, ugyanis a közösségi viselkedés (családi is lehet) kialakításáról van szó, mégpedig arról, hogy elkezdődik egyfajta szereposztás arra vonatkozóan, ki a domináns és ki a legyőzött vagy éppen az áldozat.

Mióta ismét van kutyám, olyan emberekkel is kapcsolatba kerülök, akikkel egyébként nem lenne alkalmam beszélgetni.
Az emberekhez őszinte érdeklődéssel és szeretettel forduló izgága ebem gondoskodik arról, hogy nemre, korra való tekintet nélkül lehetőségem legyen pár szót váltani ismeretlenekkel. 

Istenem, de szép is lenne! Csak megnyomnánk rajta a megfelelő gombot, és Tibike, mint egy engedelmes android, azonnal beágyazna. Megmosná a fogát. Elmenne aludni. Megírná a leckéjét. Hát, szülőként tényleg nagyon kényelmes lenne. A helyzet azonban az, hogy az életnek – többek között – az a dolga, hogy rakoncátlan legyen. Amikor valakiből fogy a rakoncátlanság, akkor fogy belőle az élet is. Szóval, bármennyire is Xanax-igényes, szülőként addig örüljünk, amíg úgy tűnik, nem egy ördög, hanem egy komplett ördögkolónia szállta meg a gyereket.

Hogyan mossunk helyesen fogat? Hogyan tarthatjuk fenn hosszú távon az optimális szájhigiéné állapotát? És mit jelent „tudatosan rágózni”? Sokan nem tudják, hogy a rend­szeres és tudatos étkezések közötti cukormentes rágógumi rágásával sokat tehetünk fogaink tisztaságáért, épségéért. Úgy tűnik, hogy azt, amit a természet ad, magától értetődőnek vesszük, és kevésbé figyelünk rá, pedig az ideális állapot az lenne, ha megfelelő fogápolással a ter­mészetes fogainkat életünk végéig meg tudnánk tartani. A fenti kérdé­sekre Dr. Balsai Tamás, fogszakorvos adta meg a választ.

Amikor nagyszülőt említ valaki, mi felnőttek önkéntelenül az ősz hajú, kötényes, kissé telt alkatú, épp a konyhában tevékeny­kedő vagy a virágos kertet gyomláló nagyira gondolunk. A nagypapa pedig az állatokat eteti, esetleg permetez vagy gyümölcsöt szed.
Ám a mai gyerekeknek már egész más „nagyi” képe van, hiszen vannak nagyszülők, akik aktívan sportolnak, jól kezelik a számítógépet, kikapcsolódni, szórakozni járnak. 

Vajon hátrány a mai kor gyermekének, hogy nem a tyúkanyó típusú nagy­szülők veszik őt körül? 

Sok szülő panaszkodik arra, hogy gyermeke az óvodában kevés verset, mondókát tanul. Vannak természetesen kivételek, de jellemzően kevés a memorizálásra szánt anyag az óvodákban. Pedig nagy szükség lenne arra, hogy a gyerekek rutint szerezzenek már egész kicsi korban az értelmezésen alapuló bevésésben. Szöveget memorizálni ugyanis lehet úgy is, hogy egyáltalán nem értjük annak tartalmát, és úgy is, hogy a tanulást és visszamondást a tartalom irányítja.

Vidám állatok – 3 éves kortól
Az ilyen játékok sok figyelmet igényelnek. Rávezetik a gyerekeket arra, hogy több dologra is, például a bábok mozgatására és a beszédre, a történetre is figyeljenek.
Különböző állatokat rajzolunk papírra, kiszínezzük, kivágjuk és egy pálcikára ragasztjuk őket. Azután kezdődhet a bábszínház az asztal szélén.
A kisegér talált egy nagy tököt, aminek a belsejét kirágta és beköltözött. 
„Ki költözik be az én házacskámba?” – kérdezi a kisegér.