Óvodáinkban széles palettája van azoknak a nevelési irányzatoknak, amelyek alapján egész évben foglalkozunk a gyerekekkel. Sokszínű, alternatív programok működnek a gyakorlatban. A szülők választhatnak akár Montessori vagy Freniet programmal működő intézményt, és a művészetekre, a sportra koncentráló óvodát is. Találhatnak egyéni képességeket kiemelő, fejlesztő (például epochális rendszerű) óvodát… és sorolhatnám.

Hogyan kezdünk egy új évet?

Az új tanév kezdetével immár kirajzolódik, hogy az óvodában kik lettek a nagycsoportosok, vagyis kik lesznek 2015-ben iskolakezdők. 
Az Új Óvodai Alapprogram szerint a tankötelessé váló gyermekekről az intézményekben külön nyilvántartást kell vezetni, részükre 5–35 perces csoportos foglalkozásokat kell tartani. Továbbá fejlődésükről, fejlesztési tervükről írásos dokumentum készítése szükséges, amiről az óvodapedagógusnak a szülőt is rendszeresen tájékoztatnia kell.

A magyar helyesírás szinte mindenki számára rémálom. Kevés olyan ember akad, aki azzal büszkélkedhet, hogy bármilyen szöveget adhatunk neki, biztos, hogy helyesen írja le. Az, hogy nagy szükség lenne egy kivételektől mentes, mindenki számára tökéletesen elsajátítható helyesírásra, az nem csupán azért lényeges, mert elemi törekvésünk a tökéletesre való igény, hanem azért is, mert egy nemzet önbecsülése ott kezdődik, hogy a saját nyelvén tud-e helyesen írni.

A mai kor embere számtalan vonatkozásban dicsekedhet az előrelépéssel. Van azonban egy olyan terület, ahol a régi korok emberei egész biztos, hogy megelőztek bennünket. Ez pedig az emberi kapcsolatok ápolásának, az egymáshoz való viszonyulásnak a kérdése. Manapság talán még falun akadnak olyan közösségek, ahol az emberek fontosnak tartják egymás segítését, s nem uralkodik el az irigység, a rivalizálás.

Manapság már alig döbbenünk meg a híreken, amik lopásról, csalásról, megvesztegetésről szólnak. Akkor kapjuk csak fel a fejünket, ha rendőrségi vezetőről, adóellenőrről, neves orvosról vagy éppen egy tanárról derül ki valamilyen vétség. Az, hogy a „köznép” miféle tetteket hajt végre, amelyek elítélendők, már egyáltalán nem hír értékűek. Sőt, előfordulhat, hogy egyesek csalásairól, lopásáról úgy vélekedünk: ”Bolond lett volna, ha nem használja ki az adódó lehetőséget.” Felmentünk embereket olyan dolgok alól, amelyek nagyon nem helyén valók.

Egyre inkább kirajzolódni látszik, hogy összefüggés fedezhető fel a kisgyermekkori önálló játékra való képtelenség és a figyelemzavar között. Figyelemzavarról akkor beszélünk, ha a gyermek képtelen egy bizonyos dologra hosszabb ideig (annak elvégzéséig) koncentrálni, illetve figyelme könnyen elterelhető.
A probléma az iskolában csúcsosodik ki, ahol a figyelemzavar már másokat is súlyosan érint. Az ilyen gyerek amellett, hogy sok energiát igényel, sorozatos dorgálásban részesül.

Általános tapasztalatom, hogy a szülők nem ismerik kellőképpen a gyerekeiket. Sokan indokolatlanul elfogultak, és ebből fakadóan annyira elnézőek a gyerekükkel, hogy azzal okoznak kárt neki. Ha a szülő nem fegyelmez, nem szabályoz megfelelően, megteszi helyette az óvoda, az iskola, majd később a társadalom. Az ilyen gyerekek állnak folyton hadba valakivel, pedig valójában önmagukkal nincsenek kibékülve, és ezt vetítik ki másokra. A homályos szemüvegen át néző szülő rosszul reagál a gyerek vétségeire, és nem segíti őt abban, hogy másképp viselkedjen.

Biztos vagyok vagyok benne, hogy egyes reklámokban a gyerekek viselkedése nem csupán számomra irritáló. A termék megnevezése nélkül is, aki tévét néz, felismeri azt a reklámot, ahol az anyuka a lakásban úgy találja meg a gyerekeket, hogy a maszatos tenyérnyomokat követi. A csokifagyival összekent falak és ágynemű láttán aztán az anya csupán elmosolyodik: nincs semmi baj, hiszen jó mosóporral bármit ki lehet mosni. Mit üzen a napjában tucatszor levetített reklám? Azt, hogy ne tegyél szóvá a gyereknek olyan „bagatell” dolgot, hogy összevissza keni a lakást csokival vagy más egyébbel.

Egyre több szülő fordul hozzám azzal a problémával, hogy az óvónő vagy a tanítónő panaszkodik gyermeke figyelmére, magatartására. A szülők kétségbeesetten keresik a megoldást, hogyan lehetne a kis renitenst megfegyelmezni, a figyelmét hosszabb időre lekötni, a koncentráló képességét növelni. A körülmények felderítését soha nem a gyermeknél folytatom. A kérdéseim zöme az anya általános közérzetére, az apára, a házasságuk minőségére vonatkozik.

"Abból, amit mondd, a fele sem igaz" - mondjuk néhány ismerősünkről. De miért válnak egyesek notórius hazudozóvá?

A szülők szeretik a gyermeküket. Azt azonban, hogy hogyan alakul a szülő-­gyermek kapcsolat, mi jellemzi a szülők nevelői attitűdjét Bruno Bettelheim (1903-­1990) szerint több tényező is meghatározza.
Nézzünk ezek közül néhányat!

A kisgyermekek keveset érzékelnek az idő múlásából. Mivel a jelenben élnek, nem fogják fel igazán a hetek, a hónapok, az évek múlását, az évszakok körforgását.

Újabb Baba-Mama és Játékbörze!

Bármennyire kényes is ez a téma, muszáj beszélni róla. Óvónők, pedagógusok számta­lan példát tudnának említeni, de szülőként is bizonyára sokan tapasztalták, hogy vannak gyerekek, akik mosdatlanul, elhanyagoltan, nem egyszer büdösen érkeznek az óvodába, iskolába. Vajon jogos-e, ha ilyenkor a pedagógus jelzi ezt akár a szülő, akár a gyermek felé? Nem hangoztatott, de elvárt dolog, hogy a közösségben élő gyerekek tisztán, rendezet­ten vegyenek részt a közösségi életben. Ez alapfeltétele annak, hogy társai elfogadják. De mit lehet tenni, ha ez mégsem így van? 

Az iskolakezdésnek talán csak az iskolakezdő elsősök tudnak igazán örülni. A kis hatévesek, ha a környezetüktől megfelelő inspirációt kaptak, lelkesednek azért, hogy tanulhassanak. Persze nincs ez mindenkinél így, pedig nagyon fontos lenne, hogy az iskolát lelkesen, tudásvággyal telve kezdjék.

A gyereknevelés szempontjából biológiai követelmény, hogy a gyerek legalább egy gondozóhoz kötődjön. A kapcsolat minősége jelentősen befolyásolja a gyerek lelki és szociális fejlődését: a kötődési tapasztalatok meghatározzák a gyerek viselkedését, valamint a belső képet, melyet a gyerek magáról alkot, és azt a képet, amelyet magában másokról kialakít. Minél erősebb a kötődés, és minél pozitívabbak a hozzá kapcsolódó interakciós élmények, annál természetesebb a gyerek fejlődése és viselkedése.

Négy különböző kötődéstípust különböztetünk meg a gondozóknál.

Mindenki nagyon jól tudja, ha a szülők veszekednek, az a gyerekeknek sem jó. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy ennek pontosan mi is az oka, és milyen mértékben hat a gyerekekre. 

Gyermekeink ösztönösen tudják, hogy belőlünk lettek – félig anyából, félig apából. Mikor egyik szülő a másikat kritizálja, akkor a kicsi úgy érzi, mintha egyik fele keresne hibát a másik felében. Az énjei közötti belső harc következtében az önértékelése is meginog. 

Nem csak akkor lehet és kell megdicsérni gyermekünket, ha valami igazán nagyot visz véghez, hiszen nem mindennap van lehetősége. Ha kellőképpen motiválni akarjuk gyermekeinket, és azt szeretnénk, hogy kihozzák magukból a legjobbat, és ettől sikeresnek és boldognak érezhessék magukat, akkor a legapróbb dicséretreméltó dolgokat is ki kell emelnünk a viselkedésükben. A legparányibb előrelépést, fejlődést is vegyük észre, és hangsúlyozzuk ki még akkor is, ha egyébként magunkban sokkal többet várunk tőlük.

Hópelyhecske 

A gyerekek szeretik a furcsa szavakat és a vidám szójátékokat. Nem tudják megunni a badar történeteket és újra és újra szeretnék őket hallani. Jöjjön most néhány tréfás mese, amely biztosan kacagásra készteti a gyermeket, sőt akár a szülőt is. 

A badar történetek arra ösztönzik a gyereket, hogy figyelmesen hallgassanak. Vajon most minden badarság volt, amit a mama mesélt, vagy elképzelhető, hogy tényleg így van? Ezek a történetek fejlesztik a humorérzéket.